Másnap utazott volna haza a londoni késelés áldozata

A 64 éves Darlene Horton a férjét kísérte el, aki nyári kurzusokat tartott a szigetországban.

A 19 éves Zakaria Bulhan szerdán támadott rá az asszonyra és öt másik emberre egy zsebkéssel  a London belvárosában a Russell Square-en. A szomáliai származású norvég férfit a helyszínen letartóztatták és őrizetben is marad augusztus 9-ig.

Bulhan az amerikai turista, Darlene Horton halála miatt gyilkosság, illetve három férfi és két nő megkéselése miatt öt rendbeli gyilkossági kísérlet vádjával állt bíróság elé.

A jogi képviselő nélkül megjelenő férfi a rövid meghallgatás alatt görnyedten ült a kezét a szája elé szorítva. Áldozatai nevének felolvasásakor a tenyerébe temette az arcát. A bírónak arra a kérdésére, hogy megértette-e a vádakat bólintott és feltartotta a hüvelykujját.

A szerdai támadás egyetlen halálos áldozata, a 64 éves Horton a férjét, Richard Wagnert kísérte el Londonba. A férfi nyári kurzusokat tartott. A Floridai Egyetem közleménye szerint a pár a tervei szerint csütörtökön utazott volna haza tallahassee-i otthonukba, egy nappal a támadás után.

A támadás egy brit áldozatát hasba szúrták. A férfi állapota súlyos, de stabil, így egyelőre kórházban marad. Egy amerikai és egy ausztrál férfi, illetve egy ausztrál és egy izraeli nő is megsérült. Mindannyiukat ellátták és hazaengedték a kórházból csütörtökön.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.