Másfél ezer embert költöztettek ki Óbudán

Körülbelül ezerötszáz embernek kellett ideiglenesen elhagynia otthonát Óbudán a Platánliget lakópark sarkánál talált, feltehetően második világháborús bomba miatt péntek délelőtt.

Az érintettek többsége a munkahelyére vagy iskolába ment, sokan pedig rokonaiknál vannak addig, amíg a tűzszerészek dolgoznak. A III. kerületi önkormányzat az Aquincum Általános Iskolát és a Gázgyár utcai óvodát nyitotta meg azoknak, akik nem tudtak hova menni.

Bús Balázs (Fidesz-KDNP), a városrész polgármestere az iskolában tett látogatásakor az MTI-nek azt mondta: körülbelül hatvanan jöttek reggel óta, az óvodában egyelőre nem volt érdeklődő, tízegynéhány fekvőbeteget pedig különböző gondozóházakba szállítottak. Az iskola minden érintettnek ebédet biztosít - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy robbanószerkezeteket korábban is találtak a városrészben, de azok nem voltak ennyire közel lakóházakhoz. Arról nincs információjuk, van-e, aki esetleg saját felelősségére otthonában maradt, ugyanakkor úgy vélekedett: a rendőrség meg fogja oldani, hogy senki ne maradjon a területen.

Az MTI helyszíni tudósítójának az egyik lakó is azt mondta, hogy reggel elment a piacra, utána viszont nem engedték vissza lakásába. Az iskolában elhelyezettek többsége idős ember, illetve kisgyermek. A megkérdezettek azt mondják, türelmesen fogadták a helyzetet, és várják, hogy hazatérhessenek.

A Nánási út-Vitorla utca-Vízimalom sétány-Vízimolnár utca által határolt területen és a Pók utcában a vasúti töltés vonalában többtucatnyi rendőr és polgárőr van jelen, ők az autósokat irányítják és információkat adnak a helybélieknek. A mentők is a helyszínen vannak. 

A feltehetően második világháborús, százkilós robbanószerkezetet - amelyre csütörtök este bukkantak rá egy árokban - egyik irányból sem lehet megközelíteni, és rálátni sem lehet a környező utcákból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.