Másfél millióért úszik Ragályi Elemér

A neves operatőr szombaton reggel 9-kor veti magát a Kőér utcai uszoda medencéjébe. 

Ragályi 300 méter megtételét vállalta, az összeg azonban nem az ő számlájára vándorol majd, hanem az eseményt szervező és a helyi közösségi adományozást népszerűsítő Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA) Fix Pontja kapja majd. De úsznak a fiatal anyákat és kisgyermekes családokat összekapcsoló Anyahajó Anyaközpontért, a szenvedélybetegeknek szóló Ferencvárosi Felépülési Központ tervéért vagy a csontvelő-transzplantáción átesett gyerekek családjait befogadó Démétér Ház bővítéséért is.

Összesen 70-en, köztük újságírók, orvosok, üzletemberek, zenészek, segítő szakemberek ajánlották fel, hogy egy általuk meghatározott távot úsznak le egy szintén általuk meghatározott idő alatt június 18-án, a Magyar Úszás Napján. Ehhez pedig az esemény oldalán gyűjtenek adományokat.

Az uszoda 8 pályáján úsznak a magánszemélyek és ferencvárosi kötődésű cégek munkatársai. A szervező FKA azt is vállalta, hogy ferencvárosi nagyvállalatokat felkeresve felkéri őket arra, válasszanak ők is a támogatható civil ügyekből, és támogassák úgy, hogy munkatársaik közül is csatlakoznak az úszóikhoz. Erre a felhívásra a ferencvárosi BP, a Zwack Unicum Nyrt. és a K&H Bankból jelentkeztek úszók, illetve a cégek a rendezvény költségeihez is hozzájárulnak.

A szombati esemény előtt 3 nappal már több mint 6 millió Ft felajánlás érkezett 1000-nél is több támogatótól.

Az adományozásnak ez a speciális módja Angliában 1986 óta létezik. Azóta számos ügyet támogattak már sikerrel. Ahogy a The Swimathon Foundation egyik kurátora fogalmazta meg, „a kísérleti esemény sikere egyértelműen bizonyította, hogy a Swimathonban hatalmas kettős lehetőség rejlik: hozzájárul az úszás – mint egy egészséges sporttevékenység – népszerűsítéséhez és pénzt gyűjt jó célokra”.

De Romániában is több közösségi alapítvány is sikerrel rendezett már ilyet. Működő Swimathon programot 2014-ben egy tanulmányút keretében látott a szervező FKA a Kolozsvári Közösségi Alapítványnál, s innen jött a hazai adaptáció ötlete.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.