Marihuánás sütit etetett fiával, aki úgy betépett, hogy kiugrott az ablakon

Börtönbüntetés elé nézhet egy coloradói nő, amiért marihuánás brownie-t sütött tizenéves fiának, aki a sütemény elfogyasztása után kiugrott harmadik emeleti lakásuk ablakából.

Az amerikai hatóságok tájékoztatása szerint a tizenkilenc éves fiú súlyos sérüléseket szenvedett az ugrás következtében. Az anyát – akit azzal gyanúsítanak, hogy marihuánás sütit készített kiskorú fiának – a rendőrség őrizetbe vette.

A tanúvallomások szerint a harmincnyolc éves Julie Anne Jablonski április 14-én füves brownie-t sütött, amivel megkínálta fiát, Austint is. A fiú a sütemény elfogyasztása után furán kezdett viselkedni, az ablak felé futott, majd habozás nélkül kiugrott. Austin három emeletet zuhant, és súlyos sérüléseket szenvedett.

Az anyát csak szabálysértés miatt vonták volna felelősségre, szerdán azonban a rendőrség őrizetbe vette, mert Jablonski állítólag próbálta meggyőzni a tanúkat, hogy változtassák meg vallomásukat – számol be a Guardian.

Nem ez az első eset, hogy a marihuánás sütemény miatt baj történik. 2014 márciusában egy kongói származású egyetemista ugrott a halálba Denverben, miután nagy mennyiségű marihuánát tartalmazó teasüteményt fogyasztott. A múlt hónapban pedig egy huszonkét éves férfi lőtte magát agyon egy coloradói síközpontban. Szemtanúk szerint a fiatal férfi marihuána tartalmú cukorkát fogyasztott a tragédia előtt.

Coloradóban 2012 óta fogyaszthatnak marihuánát a 21 év felettiek. A kiskereskedelmi értékesítést 2014-ben kezdték meg az amerikai államban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.