Már három halottja van a kényszerleszállásnak

Háromra emelkedett a halálos áldozatok száma a dagesztáni légitársaság Tu-154 típusú repülőgépének szombati moszkvai kényszerleszállása nyomán, a 87 sérült közül 55 embert tartottak bent a kórházakban, 32 utast elsősegély után elengedtek.

A legfrissebb adatok szerint a gépen összesen 160 utas és a 9 fős személyzet tartózkodott.

A halálos áldozatok között van a dagesztáni elnök fivére, valamint az orosz legfelsőbb bíróság egyik bírájának édesanyja.

A repülőgépet a Degesztanszkije Avialinyii légitársaság közlése  szerint 1992-ben gyártották, és 2009-ban nagyjavításon esett át a vnukovói repülőgépgyárban. Mizra Omarijev, a társaság vezérigazgatója mindezt szombaton éjszaka közölte, s hangsúlyozta: ilyen körülmények között aligha helytállók azok a korábban elhangzott feltételezések, amelyek szerint a gép karbantartásának hiányosságai okozták volna a balesetet. 

Omarijev hozzátette: a személyzet minden tagja legalább 3000 órát repült már ilyen gépen, de a kapitány mögött 17 ezer óra van, ebből több mint tízezer Tu-154-eseken. 

Az Interfax hírügynökség viszont reggel arról értesült a baleset körülményei vizsgáló hatóságoktól, hogy az előzetes feltételezések szerint vélhetően a személyzet hibázott, nevezetesen felszállás közben nem kapcsolta be az üzemanyag-szivattyúkat, és így levegő került a rendszerbe. A nyilatkozó illetékes hangsúlyozta azonban, hogy a választ minden kérdésre a fekete dobozok feljegyzéseinek elemzése adja majd meg, ez a munka azonban legkorábban 24 óra múlva zárul majd le.

A dagesztáni kormány a halálos áldozatok családjainak közel kétmillió, a sérülteknek különböző, egymillió forintig terjedő összegnek megfelelő segélyt utalt ki.

A dagesztáni társaság gépe a moszkvai Vnukovo repülőtérről indult Mahacskalába, Dagesztán fővárosába, de felszállás közben felmondta a szolgálatot mindhárom hajtóműve. A szintén moszkvai Domogyedovo repülőtéren hajtott végre kényszerleszállást, túlfutott a kifutópályán és darabokra tört, de tűz nem ütött ki.

A repülőtér rövid idő múltán újra menetrendszerűen fogadott és indított járatokat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.