Már csak 3,74 lépésre vagyunk egymástól a Facebookon

Tényleg kicsi lett a világ a Facebook közösségi portálnak köszönhetően: a felhasználók közötti köztes személyek száma 3,74-re csökkent, vagyis ennyi "emberre" vannak egymástól vadidegenek.

Azt, hogy egymásnak ismeretlen emberek között vajon hány köztes személy lehet, Karinthy Frigyes vetette fel a világon először 1929-es Láncszemek című novellájában. A magyar író öt főre tippelt.

A Facebook közösségi portál egyre terebélyesedő táborát elemezve kutatók májusban végzett elemzéseik alapján most bejelentették, hogy a platformon 3,74 lépcsőfok a távolság a felhasználók között. A szakemberek a közösség aktív tagjait, vagyis azokat vizsgálták, akik 28 naponként legalább egyszer belépnek az oldalra - jelentette internetes felületén a BBC brit közszolgálati adó. A közösségi portál jelenleg 800 milliónál is több embert tömörít, az aktív tagság 721 milliós, ami a bolygó lakosságának több mint tíz százaléka.

A kutatás során nem vették figyelembe a hírességek Facebook-profiljait. A közösségi portál ötezer főben maximalizálja a felhasználóknak, hogy hány ismerősük lehet, de az átlag rendszerint száz körüli számot mutat.

A 2008-ban végzett hasonló vizsgálat még 4,28 lépcsőfokos különbséget, azaz köztes személyt mutatott a tagok között. Kutatók szerint az átlagos távolság azonban stabilizálódni látszik, és nem lesz ennél sokkal kisebb.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.