Már a gólyákat is megfigyelik

Ismét van lakója a zalai webkamerás gólyafészeknek. A szakértők szerint Zala gólya tért vissza Zalaistvándra.

A fehér gólya a múlt hét közepén foglalta el a villanyoszlop tetején kiépített fészket, azóta naponta hatezren látogatnak el a honlapra, és kísérik figyelemmel mindennapjait. A gólya napközben csak ritkán tartózkodik a fészekben, inkább a környéken néz táplálék után. Időnként egy-egy gallyat szállít ugyan a lakhelyére, de a hosszú út után még pihenésre van szüksége, és erőt kell gyűjtenie a fészekjavításhoz is - mondta el az MTI-nek Darázsi Zsolt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület zalai titkára.

Darázsi Zsolt szerint nehéz azonosítani a fehérgólyát, ha nincs meggyűrűzve, de az internetezők nagy része biztos Zala gólya azonosságában. Remélhetőleg rövidesen megérkezik párja, Léna is.

A zalaistvándi gólyafészek közelébe 2007 márciusában szerelték fel a webkamerát. A gólyapár életét az elmúlt években 15-20 ezren követték figyelemmel.

Zala megyében 60-70 százalékos a fészkek "elfoglaltsága", szinte valamennyi fészekben csak egyetlen madár van. Évente 2-300 gólyát várnak vissza, és április közepéig is eltarthat, míg valamennyi fehér gólya visszatér a vándorútról.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.