A manul Közép-Ázsia füves területein él. Bár alkata hasonló a házi macskáéhoz - tömege 3-5 kilogramm, testhossza 50-60 centiméter -, hosszú szőre, tömött bundája miatt jóval termetesebbnek tűnik annál. Szüksége is van a prémes védelemre, hiszen élőhelyének éghajlatát a szélsőséges hideg és meleg, és a viszonylag kevés csapadék jellemzi.

Bundája már régen felkeltette az ember figyelmét, és vadászták is érte. Habár a nemzetközi szőrmekereskedelem már nem tart igényt erre a fajta divatcikkre, némely területen, például Mongóliában ma is vadásszák. Hasonlóan a többi ritka állathoz, a tradicionális ázsiai orvoslás a manul testrészeinek is gyógyító hatást tulajdonít. Bár ennek semmi tudományos alapja nincs, a babona miatt még mindig sok pusztai macska esik az orvvadászok áldozatául. Emellett élőhelyének pusztulása is veszélyezteti a félénk kisragadozót.

A manul - csakúgy mint az oroszlán kivételével az összes macskaféle - magányosan él. Elsősorban kisebb állatokra, rágcsálókra, egerekre és pockokra vadászik. Miután élőhelyének nem ő a csúcsragadozója, neki is el kell rejtőznie a nagyobb húsevők, farkasok, sasok elől. Búvóhelynek a mormoták üregei a legalkalmasabbak, a manulok leginkább azokat foglalják el. A nőstények kicsinyeiket is ezekben az üregekben hozzák világra. Miután a hímek csak a párzás idejére találkoznak a nőstényekkel, az utódgondozás minden feladata rájuk hárul.

A párizsi állatkertből érkezett hím a vadaspark ázsiai területén, a hópárduc és az észak-kínai párduc szomszédságában vette birtokba kifutóját. Szegeden a nemzetközi fajmegmentési program (EEP) keretében szaporítani kívánják a manult. A pusztai macska ritka fajnak számít, az állatkertek nemzetközi nyilvántartási adatbázisa (ISIS) szerint 51 állatkertben mindössze 142 egyedét tartják.