Közel százra emelkedett az új-zélandi földrengés halottainak száma

A legújabb hivatalos adatok szerint kilencvennyolc halálos áldozata van a keddi új-zélandi földrengésnek, 226 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván.

Kilencvennyolc halálos áldozata van a hivatalos adatok szerint a keddi új-zélandi földrengésnek; és 226 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván - közölte csütörtökön a szigetország rendőr-főfelügyelője.

A mentőalakulatok továbbra is túlélők után kutatnak a romok között az ország második legnagyobb városában, a 390 ezer lakosú Christchurchben, ahol rendkívül súlyos károkat okozott a 6,3-as erősségű földrengés. Napról napra, óráról órára csökken az esélye annak, hogy túlélőket találnak a törmelékek alatt. Szerdán nem találtak egyet sem.

A kutatás különösen intenzív egy belvárosi épületnél, amelyben a King's Education angol nyelviskola működött, és amelynek romjai nagyjából ötven embert - tanárt és diákot - temettek maguk alá. A nyelviskola további 72 diákjáról egyelőre nincsen információ. A kínai állami tv jelentése szerint a nyelviskola 21 kínai diákja tűnt el. Az egyik kínai tanuló, egy fiatal nő fölhívta Kínában élő férjét a földrengés után. A japán kormány közölte: a nyelviskola 27 japán diákja és két fiatal dél-koreai is az eltűntek között van.

Amióta statisztikát vezetnek Új-Zélandon a földrengésekről, az 1931. februári rengés követelte a legtöbb halálos áldozatot; akkor 256-an haltak meg az Északi-szigetet sújtó katasztrófában.

Az utóbbi 80 évben ez volt Új-Zélandon a legtöbb halálos áldozatot követelő földrengés
Christchurch, 2011. február 23. Murray és Kelly JAMES nézi összeölelkezve összeomlott házát Új-Zéland második legnagyobb városában, Christchurchben az előző nap bekövetkezett 6,3-es erősségű földrengés után. A mentők eddig 75 áldozat holttestét emelték ki a romok alól, és körülbelül 300 embert tartanak nyilván eltűntként. Az utóbbi 80 évben ez volt Új-Zélandon a legtöbb halálos áldozatot követelő földrengés. (MTI/AP/Mark Baker)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.