Majdnem nyolcvanéves, de maratonokat fut

A szerb nagymama csak 55 évesen, néhány száz méteres távokkal kezdte a futást, de az évek alatt több, 100 kilométeres ultramaratont is teljesített.

Noha más nagymamák az ő korában inkább süteményt sütnek vagy kötögetnek, a 77 éves szerb asszony hosszútávfutással kapcsolódik ki. Andjelina Andjelic már jóval túl járt az ötvenen, amikor úgy döntött, az egészséges életmód jegyében valamit sportolni fog. A futást választotta, eleinte csak pár száz métert kocogott, majd hamarosan részt vett az első versenyén, amelyen a táv öt kilométer volt. Végül annyira megszerette a futást, hogy egyre hosszabb és hosszabb távokat tűzött ki célul.

"A legnehezebb egy 111 kilométeres verseny volt, azt végül 24 óra alatt futottam le" - idézte a Daily Mail a belgrádi szupernagyit, aki amúgy magáért a mozgás öröméért fut, nem pedig az eredmények miatt; bár eddig már 35 érmet nyert.

Hasonlóan elszánt egy brit nagymama is, Mimi Anderson most pont annyi idős, mint Andjelina, amikor szerelembe esett a futással. Az 55 éves kenti nő fiatal korától kezdve közel tizenöt éven át szenvedett étkezési rendellenességtől, ennek legyőzésére kezdte el a futást, ami az elmúlt két évtizedben a szenvedélyévé vált, éppen ezen a hétvégén próbálja lefutni a 250 kilométeres Desert Ultramaratont. A versenyen nemcsak a táv jelent kihívást, hanem az extrém körülmények is, Mimi egy hátizsákkal fog futni, amiben mindig lesz elegendő víz a sivatagi hőség ellen, étel, egészségügyi felszerelés, valamint hálózsák.

Mimi amúgy több rekordot is tart: közel 1600 kilométert tett meg három és fél nap alatt, amivel Írországon haladt keresztül, egyszer pedig hét napon keresztül futott.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.