Majdnem megölte volt barátnőjét a pénzéért

A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt emelt vádat két budapesti férfival szemben, akik a vád szerint tavaly áprilisban ki akartak rabolni egy nőt VIII. kerületi lakásában.

Az ügy elsőrendű vádlottja ismerte a sértettet, akivel egy internetes társkereső oldalon ismerkedett össze még 2015 januárjában, de a kapcsolat már március közepére megszakadt. A 25 éves férfi az ismeretség révén tudta, hol lakik a nő a családjával és azt is, hogy a lakásban hol tartják a készpénzt. A vád szerint a férfi elhatározta, hogy 20 éves társa segítségével, erőszakkal szerzi meg a pénzt a lakásból.

A két vádlott április 16-án reggel jelent meg a VIII. kerületi lakóháznál, ahol a nő a családjával élt. Szórólaposnak hazudva magukat bekéredzkedtek az épületbe, majd bekopogtak a sértett lakásába.

A 25 éves férfi elbújt, mert tudta, hogyha a nő meglátja, nem ereszti be, társának viszont kinyitja az ajtót.

A nő a kukucskálónyíláson csak a 20 éves fiút látta, akit nem ismert, ezért gyanútlanul ajtót nyitott. Ekkor lépett előre a másik férfi, és belökdöste a sértettet a nappaliba, ahol egy magával vitt 35 centiméter hosszú vascsővel többször nagy erővel fejbe ütötte.

A nő az orvosszakértői vélemény szerint életveszélyes fejsérüléseket szenvedett. Az volt a szerencséje, hogy valaki gyorsan hazaért. Az illető érkezését egyébként a kapucsengő is jelezte, amit meghallva a lakást feltúró rablók kereket oldottak, és az összeszedett 180 ezer forintból százat nagy sietségükben, a lépcsőházban el is hagytak. Ezt már a rendőrök találták meg.

A két férfi házi őrizetben várja az ítéletet. Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják őket (a másodrendű vádlottat mint bűnsegédet), amiért legkevesebb tíz, maximum 20 éves börtönbüntetésre számíthatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.