Magyarországra jön a jóság skót köve

Különleges utazás kezdődött augusztus végén Skóciában: világ körüli útra indult egy misztikus kő, az úgynevezett Sconestone. Az ősi skót szimbólumokkal díszített szobor célja, hogy egyfajta nagykövetként – ha csak átmenetileg is, de – jóságot vigyen az emberek közé. Akihez eljut a kő, mindössze hét napig tarthatja magánál és törekednie kell arra, hogy minél több jótettet hajtson végre ez idő alatt, minél több emberhez eljuttassa azt. Az egyik első “kőtartó” a skót miniszterelnök, Alex Salmond volt, a hatodik a Népszabadság munkatársa, Szalay Tamás Lajos lesz.

Egy skót gyökerekkel bíró, de eredetileg kanadai születésű szobrász, Warren MacLeod készítette el a mostani Sconestone-t, beleépítve az ősi skót, pikt és korabeli kelta szimbólumokat. A szobrász először feleségéről, Kariról nevezte el a követ. Időközben mesélt ötletéről zenész barátainak is, akiknek annyira megtetszett az elképzelés, hogy felkarolták a Sconestone-t. Miután a Runrig nevű zenekar (az egyik legismertebb és rajongott folk-rock csapat a kelta országban) augusztus végén épp Scone-ban, az eredeti kő városában lépett fel, itt indították világkörüli útjára a követ.

A félhivatalos szabályok szerint a faragvány bárkihez elkerülhet, hét napnál tovább azonban nem tarthatja magánál. Ez idő alatt arra kell törekednie, hogy minél több jótettet hajtson végre, legyen az akár csak egy mosoly, vagy egy telefonhívás a rég nem látott nagyszülőknek. A "kőtartás" ideje alatt fontos, hogy minél több embernek, ismerősnek, ismeretlennek tegye lehetővé, hogy megfoghassa, megnézhesse a szobrot - ezzel új emberi kapcsolatok épülnek, akár barátságok szövődnek. Az akció célja, hogy - ha átmenetileg is - a jóság, a béke legyen meghatározó a kő útja során. A faragvány útját a "tartók" kötelesek végigdokumentálni a sconestone honlapján, de regisztrálhatnak a követ megérintő, azzal találkozó személyek is, közzétéve élményüket, tapasztalatukat.

Az első "kőtartó", Neil Galbraith skót tiszteletes a skóciai miniszterelnöktől, Alex Salmondtól kapta a követ a már említett augusztusi koncerten. Galbraith hét napja alatt a kő többek között megjárta a strathclyde-i tűzoltóságot és a glasgowi polgármester irodáját. Útja során számos felajánlást gyűjtött össze.

A további "kőtartók" között szerepelt egy indiai származású étteremtulajdonos, egy new yorki rendőrnő és egy baptista lelkész is; jelenleg a Sconestone egy amerikai tűzoltónál van. A hatodik "kőtartó" a Népszabadság belpolitikai rovatának munkatársa, Szalay Tamás Lajos lesz.

A kő várhatóan október második hetében érkezik Magyarországra. A hét nap eseményeit a Népszabadság és a NOL végigköveti, de lapunk arra is lehetőséget biztosít majd, hogy néhány kiválasztott személyesen is találkozzon a skót faragvánnyal.

A Végzet Köve

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A skót történelem fontos része az úgynevezett Stone of Scone, a scone-i kő, azaz a Végzet Köve. Ezen koronázták meg a skót királyokat, az elmúlt évszázadok során fontos szimbóluma lett a skót-angol ellentétnek. A követ I. Edward angol király ugyanis 1296-ban hadizsákmányként elvitte és a Westminster-apátságban helyezte el. Itt a koronázási trón ülőrésze alá illesztették vaspántokkal - ezen a széken koronázták meg az angol királyokat, s ezzel szimbolizálták, hogy ők egyben Skócia királyai is.

1328-ban a northampton-i szerződés alapján vissza kellett volna szolgáltatni a követ a skótoknak, valójában azonban erre csak több mint hat évszázaddal később, 1996-ban került sor hivatalosan. 1950-ben skót diákok visszalopták a követ - közben véletlenül két darabra törték - és 1951. április 11-én az arbroathi apátság oltárán helyezték el, de amikor a rendőrség rájött, hol van, visszavitték Westminsterbe. Most az edinburghi várban van kiállítva az eredeti kő, bárki megnézheti.

Kari és Warren MacLeod a kővel, jobbszélen Lori Cox
Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.