Magyarországon találták meg Flick elrabolt holttestét

Az osztrák-német milliárdos, Friedrich Karl Flick holttestét egy évvel ezelőtt egy karintiai temetőből rabolták el. Hat embert már őrizetbe vettek Budapesten, állítólag több millió eurós váltságdíjat akartak a családtól.

A tetemet a koporsóval együtt vasárnap találták meg Magyarországon, és már át is adták az osztrák hatóságoknak. Részleteket nem közöltek; egyelőre az sem világos, hogy osztrák nyomozók is részt vettek-e a magyarországi keresésben.

A Bild úgy tudja, hogy az ügyben már őrizetbe is vettek Budapesten hat embert. A sírrablók több millió eurót követeltek a családtól a holttestért cserébe.

Az osztrák rendőrség még vizsgálja a tetemet, hogy megbizonyosodjon arról: valóban a 2006-ban, 79 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Friedrich Karl Flick holttestéről van-e szó - közölték hétfőn.
A tetemet a családi mauzóleumból tavaly novemberben lopták el a karintiai Velden temetőjéből a koporsóval együtt. Ismeretlenek elmozdították a koporsót fedő, gránitból készült, száz kilogrammos sírfedelet, és a koporsót feltehetően teherautón szállították el. A rablók - a gránitkövön látható néhány karcoláson kívül - nem hagytak nyomot maguk után, és szemtanúk sem voltak.

A tett indítéka azóta is rejtélyes. A hatóságok ugyan nem zárták ki, hogy a tetemet zsarolási szándékkal vitték el, ám "váltságdíjat" a Bild információi ellenére azóta sem követeltek a sír meggyalázói. Flick rokonai 2008 elején 100 ezer euró jutalmat ígértek annak, aki segít felkutatni a holttestet.

Az iparmágnás Flick családi vállalatbirodalmának alapjait apja, Friedrich Flick, Adolf Hitler egykori fegyvergyárosa rakta le. Halála után Friedrich Karl Flick vette át a düsseldorfi konszern irányítását, és hatalmassá fejlesztette azt: a hozzá tartozó cégek a páncélozott járművektől a papírtörölközőn keresztül a fürdőkádig számtalan árucikket gyártottak. A nagyiparos az 1990-es években települt át Ausztriába, mindenekelőtt adózási szempontok miatt.

Flick neve összefonódott a második világháború utáni legnagyobb németországi pártpénzelési botránnyal. A vizsgálatok kiderítették, hogy 1969 és 1980 között cégeitől mintegy 25 millió márkát juttattak a Bundestagban képviselt valamennyi pártnak. Flick ellen ugyan nem indult eljárás az ügyben, de vállalatának egyik menedzserét és két minisztert adócsalás miatt elítéltek.

2008. november 19-i kép Friedrich Karl Flick sírjáról
2008. november 19-i kép, amelyen Friedrich Karl Flick német milliárdos sírja látható az ausztriai Velden temetőjében. Az iparmágnás maradványait és koporsóját 2008 novemberében ismeretlen tettesek elrabolták a karintiai város temetőjéből, a magyar hatóságok pedig 2009. november 29-én Magyarországon megtalálták a koporsót és a tetemet. (/)

Flick 1985-ben adta el vállalatbirodalmát a Deutsche Banknak. Vagyonát halálakor öt-hatmilliárd euróra becsülték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.