Magyarországon át akart eljutni az Iszlám Államhoz egy holland lány

A Budapest-Belgrád nemzetközi vasútvonalon Szíriába tartó holland lányt 2014. október 29-én a kelebiai határszakaszon tartóztatták fel egy rendőri intézkedés során.

A fiatalkorú a kilépéskor a testvére nevére kiállított, hamis okmányokkal próbálta igazolni magát, de az adatok pontosítása során kiderült, hogy a 16 éves lányt a holland hatóságok eltűntként keresik, és körözési adatai közt az Iszlám Államhoz való csatlakozás gyanúját is feltüntették.

A kiemelt biztonsági kockázat miatt a Terrorelhárítási Központ a lányt azonnal biztonságos helyre szállította és lefolytatta a szükséges vizsgálatokat. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a marokkói származású holland állampolgár az elmúlt időszakban folyamatosan látogatott olyan közösségi oldalakat, melyeket a szélsőséges iszlamisták propaganda és toborzási céllal üzemeltetnek. A feltartóztatott személy közösségi kapcsolatait elemezve világossá vált, hogy olyanokkal is sikerült kapcsolatba lépnie, akik segítségére lehettek volna a kiutazásban, majd később a terrorszervezethez való csatlakozásban.

A TEK azt írja, a lány virtuális kapcsolati hálója alapján feltételezhető, hogy az Iszlám Állam által ellenőrzött szíriai nagyvárosok egyikében található, úgynevezett női központban kívánt letelepedni, és kész lett volna fegyveres harcot folytatni, illetve terrorcselekményeket elkövetni.

Az elfogott lányt, valamint a vizsgálat során összegyűlt információkat kedden átadták a holland rendőrség Magyarországra érkezett képviselőinek.

A TEK közleményében azt írta: továbbra is szorosan együttműködnek az uniós társszervekkel annak érdekében, hogy megakadályozzák és hatékonyan ellenőrizzék az Európából az Iszlám Államhoz csatlakozni szándékozók mozgását.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.