Magyarok a japán bűnügyi hírekben

Az ügyész két év hat hónap börtönbüntetést kért a Japánban elcsípett magyar graffitisre és szlovák társára. T. Azzal gyanúsítják őket, hogy Oszakában és Tokióban behatoltak a metró területére és szövegeket festettek a szerelvényekre.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a huszonhat éves, egyetemista T. Viktort és társát még október elején fogták el a rendőrök, és azzal gyanúsították őket, hogy szeptemberben, több esetben - Oszakában és Tokióban is - illetéktelenül behatoltak a metrótársaságok területére, ahol szövegeket festettek a szerelvények falára.

A december 18-án Oszakában lezajlott első tárgyaláson az ügyész úgy érvelt, hogy a graffiti öncélú, önző és szégyenteljes dolog. A szlovák fiú a meghallgatása során elmondta, hogy neki ez művészet, elnézést kért és megértette, hogy ezt Japánban máshogy látják.

A védelem felfüggesztett büntetést kért és hozzátette, hogy Európában sok a graffiti, a fiúk pedig nem látták előre japán tetteik komoly következményeit. Ítélethirdetés december 26-án várható, értesüléseink szerint pedig felfüggesztett börtönnel, súlyos – több mint kétmillió forintos - pénzbüntetéssel és az országból való kiutasítással „megúszhatják” a graffitisek az illetéktelen behatolás és a rongálás vádját.

A japánok állítólag enyhítő körülményként veszik figyelembe, hogy a magyar fiú családja felajánlotta a kár egy részének rendezését. A tárgyalást egyébként élénk médiaérdeklődés kísérte, a szigetország közösségi oldalain pedig több száz hozzászóló kommentálta az esetet, és mondta el véleményét.

Ugyancsak magyar vonatkozású tokiói bűnügyi hír, hogy december 19-én, az esti órákban a japán főváros Sindzsuku negyedében letartóztattak egy magyar fiatalembert. A hírek szerint a huszonkét éves, budapesti fiút a japán fegyverviselési szabályok megsértéséért fogták el, mivel a nála talált kés meghaladta az engedélyezett méretet.

Japánban igen komolyak a fegyvertartási előírások, a késsel kapcsolatos szabályozást pedig június óta még tovább szigorították. Akkor Tokió Akihabara negyedében egy ámokfutó a járókelők közé hajtott, majd autójából kiszállva és tizenhárom centis pengéjű túlélőkésével hadonászva további, összesen hét halálos áldozatot szedett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.