Magyar hegymászó veszette életét a Himaláján

Elhunyt Horváth Tibor hegymászó, a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indult magyar expedíció tagja, akit egy jéglavina sodorhatott el és temetett maga alá.

Életét vesztette Horváth Tibor, a 2012-es Magyar Annapurna Expedíció egyik hegymászója - áll a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíció hivatalos közleményében - írja a hvg.hu.

Horváth Tibor hegymászó
Budapest, 2012. május 7. 2012. március 28-án, az indulást megelőző sajtótájékoztatón készült felvétel Horváth Tibor hegymászóról, akit egy jéglavina elsodort és maga alá temetett. A Magyar Annapurna Expedíció - Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Mécs László és Horváth Tibor - a Himalája egyik legveszélyesebb hegye, a 8091 méteres Annapurna megmászására készült. MTI Fotó: Földi Imre

Horváth Tibor a közlemény szerint május 5-én délelőtt visszaindult az alaptábor felé a 6800 m-es felső III-as táborból. A II-es tábor felett lévő (az egész útvonal legveszélyesebb részének számító) kuloárból jelentkezett rádión délután 4 órakor. Horváth ekkor elmondta, hogy  a kettes tábor felé halad rossz látási viszonyok mellett, olykor mellig érő friss hóban. Arról is beszámolt, hogy a korábban ott lévő fix kötél egy szakasza hiányzik, ezt valószínűleg a gyakori lavinák szakították le, ám mindamellett bizakodó volt a továbbhaladást illetően.

A kettes tábort végül még sem érte el, és rádión sem jelentkezett be többet. A jelzett területet hétfő reggelre átvizsgálták, így kiderült, hogy egy jéglavina, mely az alsó kötélszakaszt is leszakította, elsodorhatta és maga alá temethette a hegymászót.

A 2012-es magyar Annapurna expedíció március 28-án indult el a 8091 méter magas Annapurna meghódítására. Erőss Zsolton kívül Kollár Lajos, Mécs László és Horváth Tibor, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciós sorozat tagjai vállalkoztak a veszélyesnek tartott hegy megmászására.

Egy 2007-es kimutatás szerint a Föld legmagasabb hegyei között az Annapurna a legveszélyesebb, itt az alpinisták 40,8 százaléka veszti életét, a legkevésbé veszélyes pedig a Cso-Oju, ahol a kockázat 1,8 százalék. Az Annapurna csúcsára 148 hegymászó jutott fel, ebből 58 nem tért vissza, közülük 37 életét lavina oltotta ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.