A magyar Attraction nyerte a Britain's Got Talent tehetségkutatót

Igazi magyar attrakcióval zárult a brit "Csillag születik": a magyar Attraction árnyékszínház lett a nyertes.

Megnyerte a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat szombat esti döntőjét a magyar Attraction látványszínház. A győzelem nem váratlan, hiszen a magyar együttes árnyjátékával már a döntőig vezető úton is elkápráztatta a nézőket és a zsűrit, és az egyik nagy esélyesnek számított. A zsűri tagjai az elődöntőben is "elájultak a magyar árnyszínház produkciójától. A döntőben műsorukban a brit történelem nagy pillanatait, személyiségeit idézték meg.

A világ egyik legnagyobb ilyen jellegű showműsorában aratott diadallal 250 ezer font (87 millió forint) pénzjutalom jár, és a társulat jogot nyert arra is, hogy részt vegyen az idei Királyi Varietén, ahol a királyi család tagjai, köztük II. Erzsébet királynő előtt mutathatják be műsorukat.

A Hip Hop Boyz magyar fiúcsapat egykori tagja, Szűcs Zoltán által vezetett együttes, amely a műsor történetének első magyar döntőse és nyertese, Edward Elgar hazafias dala, a Land of Hope and Glory zenéjére adta elő bravúros árnyjátékra épülő kétperces produkcióját.

Először Sir Winston Churchill néhai miniszterelnök, a világháborús győztes alakja elevenedett meg, és közben bejátszották Churchill 1940-ben elhangzott híres parlamenti beszédének egy részletét, amelyben a kormányfő hitet tett amellett, hogy Nagy-Britannia soha nem adja fel a harcot a náci Németország ellen, és harcolni fog ellene tengeren, szárazföldön, hegyekben és városokban. Utána elhangzott Churchill történelmi bejelentése a II. világháború európai hadszínterein aratott győzelemről.

Ezután a tavaly nyári londoni olimpiai játékok emléke elevenedett meg az előadásban: az árnytáncosok kialakították az olimpia ötkarikás szimbólumát, miközben David Cameron brit miniszterelnök megnyitó beszédének egy részlete hallatszott.

A következő jelenetben a társulat II. Erzsébet királynő koronázásának idei 60. évfordulójáról emlékezett meg, kialakítva az uralkodó árnyfiguráját, és a koronázás pillanatát. A záró képsor a brit oroszlánt ábrázolta, a közönség egetverő ovációja közepette.

A világ egyik legnagyobb ilyen jellegű showműsorát sugárzó ITV kereskedelmi televízió vasárnapi kimutatása szerint a magyar társulat a telefonos voksok 27 százalékát szerezte meg, komoly előnnyel megverve a második számú kedvencet, Jack Carrollt, a 14 esztendős humoristát. A születéskori agyszélhűdés következtében mozgáskorlátozott, egyébként a sajtó és a kritikusok egybehangzó értékelése szerint zseniális Jack - akinek a magyar csoporthoz hasonlóan sziporkázó szórakoztatóipari karriert jósolnak a szakértők - 20,1 százalékos szavazataránnyal szorult a második helyre.

Tojásos incidens élő egyenes adásban

A harmadik helyezett Richard & Adam énekes duót 15,4 százalék támogatta. Az ő döntőbeli előadásukat zavarta meg saját háttérzenekaruk egyik tagja, aki tojásokkal dobálta meg a műsor producerét és a zsűri elnökét, Simon Cowellt. Az incidensből a nézők csak annyit láttak, hogy a két énekes mögül a színpad előterébe szalad egy fiatal nő, és egy tojásos dobozból öt tojást hajít a zsűri felé. Néhány el is találta Cowellt, ő azonban nem csinált nagy ügyet a "merényletből": zakóját levetve mindössze annyit jegyzett meg, hogy eddig sem szerette különösebben a tojást, de most már tényleg nem szereti.

A vasárnapi brit sajtó kiderítette, hogy a támadó a 30 éves Natalie Holt hegedűművész, aki tavaly egy vonósnégyes tagjaként indult a Britain's Got Talent vetélkedősorozatában, ám az együttes nem jutott túl a válogatókon. Feltételezések szerint Holt bosszúnak szánta tojásdobálós magánszámát.

Az incidens után a zenészt a biztonságiak kivezették, és a rendőrség is kiszállt, ám Simon Cowell közölte a hatósággal, hogy nem kíván további eljárást az ügyben. Natalie Holt vasárnap nyilatkozatban kért elnézést a történtekért, mondván: visszatekintve ő is rájött, hogy "ostobaság volt", amit csinált.  

Az Attraction magyar árnyjátékszínház tagjai London belvárosában
London, 2013. június 3. Az Attraction magyar árnyjátékszínház tagjai London belvárosában 2013. június 3-án. A társulat bejutott a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat döntőjébe. MTI Fotó: Deme Dániel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.