Magyar gyermekrajzok az ötezer éves Kínáról

Vajon a sárkány, a pekingi opera, a kínai Nagy Fal vagy a Kung-Fu Panda jut eszébe először a magyar gyermekeknek Kínáról? A Kígyó Évének beköszönte kapcsán egy kulturális egyesület nemrég alkotói pályázaton kérdezte meg erről a diákokat.

A Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület többek között azzal a céllal jött létre, hogy a magyar-kínai barátság szellemében ápolja a két ország közötti diplomáciai, gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatokat; továbbá törekszik az említett kapcsolatok erősítésére és fő feladatának tekinti a több ezer éves kínai örökség, kultúra magyarországi megismertetését és népszerűsítését. Az Egyesületet kínai és magyar emberek közösen hozták létre. 

A Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület együttműködve Kína magyarországi hivatalos nemzeti kulturális intézetével, a Konfuciusz Intézettel és hazánk egyedülálló kéttannyelvű oktatási intézményével, a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolával hirdette meg „Az 5000 éves Kína” elnevezésű pályázatát.

Habár napjainkban Kínát, a világ egyik legnagyobb gazdaságaként, legnépesebb államaként emlegetjük - 1,3 milliárd lakosával -, nem szabad elfelejtenünk, hogy Kína egyben a világ egyik legősibb civilizációja is, a maga páratlan történelmével, egyedülálló hagyományával, különleges nyelvével és művészetével, de említhetnénk akár a nem mindennapi konyháját is. Ha azt mondjuk Kína, sokaknak az ókorból ismert találmányok: a papír, az iránytű, a nyomtatás, a puskapor, a porcelán vagy a selyem jut eszébe, mások viszont a tiltott várossal, a Nagy Fallal, a Sárga-heggyel (Huang-san), a pagodákkal, az akupunktúrával, a Kung Fu-val, a teafőzés művészetével azonosítják az országot. Kínában egyesül a múlt és a jövő. Az ország sokszínűségét jól jelképezi a császárok városa Peking vagy a felhőkarcolóiról ismert Shanghai, de Kína adta a világnak többek között Konfuciusz és Lao-ce filozófusokat is. Az itt felsoroltak közül, bárki bármelyiket is említi, annak igaza van, hiszen mind része az 5000 éves Kínának.

Az Egyesület pályázatával arra a kérdésre kereste a választ, hogy a mai magyar gyermekeknek mi jut eszébe Kínáról, esetleg a sárkány vagy a pekingi opera, netán a kínai Nagy Fal? Továbbá felhívásukkal szerették volna a magyar társadalom figyelmét a több ezeréves kínai kultúra sokszínűségére felhívni, hogy gyermekeink már gyerekkorukban megismerhessék eme varázslatos világ egy-egy szegletét.

A pályázati felhívást megküldték Magyarország több ezer iskolájába és óvodájába, kampányukkal szerették volna megszólítani az óvodás gyerekeken és általános iskolák diákjain kívül, szüleiket és az őket nevelő pedagógusokat is. Pályázatukat egyéni, csoportos kategóriákban hirdették meg, de külön elismerésben részesültek azok a szülők és pedagógusok is, akik aktívan részt vettek az alkotások elkészítésében.

A téma fontosságát és érdekességét jelzi, hogy mintegy kétezer alkotás érkezett be az ország számos szegletéből, de a beküldők között voltak határon túli oktatási intézmények is. Rendkívül sokféle, ötletes pályamű érkezett be, így például rajzok, festmények, szobrok, képregények, montázsok, társasjátékok, amelyek közül a legjobban sikerültek két kiállítás keretében kerültek bemutatásra.

Elsőként a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, ahol a szervezők az iskola diákjaival és pedagógusaival együtt köszöntötték a Kígyó Évét, továbbá a Nagy Fal Egyesületnek abban a megtiszteltetésben volt része, hogy a Kínai Népköztársaság rendkívüli és maghatalmazott nagykövete, Xiao Qian úr is megtekintette a kiállítást, majd elismerően szólt eme egyedülálló kezdeményezésről. A legjobban sikerült pályaművek bemutatásra kerültek a Millenárison megrendezésre került Holdújév Fesztiválon is, ahol érdeklődők sokasága nézte meg a tárlatot, egész nap.

A díjazott gyermekek értékes nyereményekkel gazdagodhatnak magyar és kínai cégek felajánlásai nyomán, de a felkészítő pedagógusok, résztvevő szülők és nagyszülők alkotásait is elismerésben részesítették. Az Egyesület a közeljövőben újabb pályázat kiírását tervezi, melyről bővebben az egyesület weboldalán, a Facebook Nagy Fal Egyesület vagy a Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület közösségi portálokon olvasható.

Kínai diákok rohannak az újévnek nevet adó kígyóval
Folk artists perform a traditional fire dragon dance amid molten iron as part of the celebration activities for the coming Chinese Lunar New Year at a park of Kunming, Yunnan province, February 1, 2013. The fire dragon dancing performance starting on Monday will be put on every evening for 20 days in the park together with lantern exhibition and Sichuan opera "bian lian" or face-changing show during the celebration. Picture taken February 1, 2013. REUTERS/Stringer (CHINA - Tags: SOCIETY ANNIVERSARY) CHINA OUT. NO COMMERCIAL OR EDITORIAL SALES IN CHINA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.