Magára vállalta Raffael a Cozma-gyilkosságot

Egyedül én vagyok a felelős Marian Cozma haláláért – ezt mondta az utolsó szó jogán Raffael Sándor, akit első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek azzal, hogy legkorábban 30 év múlva szabadulhat.

Védőbeszédekkel, s a vádlottak megszólalásával folytatódott pénteken a Győri Ítélőtáblán a Cozma-gyilkosság fellebbviteli pere. Szikinger István, a harmadrendű, s első fokon húsz év fegyházbüntetésre ítélt Sztojka Iván védője szerinte több kétség merül fel az ügyben.

Hangsúlyozta: az államnak nem az a feladata, hogy a sértett érdekeit képviselje, hanem az, hogy az alkotmányosság, a jogszerűség alapján járjon el.

Az ügyvéd úgy vélte: Veszprémtől messze eső helyen kellett volna ezt az ügyet első fokon is tárgyalni. Kitért arra, hogy Sztojka nem követhette el a terhére rótt cselekményt. Ő csupán Németh Győző másodrendű vádlottól hallotta azt, hogy Raffael Sándor szúrt. Sztojkánál nem is volt semmilyen eszköz.

A védőbeszédeket követően az utolsó szó jogán szólalhattak meg a vádlottak.

- Ebben az ügyben én vagyok csak bűnös, Németh Győző és Sztojka Iván vádlottak nem csináltak semmit – jelentette ki Raffel Sándor. Arról beszélt, hogy nem akarta senkinek a halálát. Arra kérte az ítélőtáblát, hogy vallomását jobban vegyék figyelembe, mint ahogyan ezt Veszprémben tették, ahol a szavait szerinte „kidobták az ablakon.”

- Odaadnám a vesémet Pesicsnek a megbocsátásáért- fogalmazott Németh Győző másodrendű vádlott az utolsó szó jogán. Ő szúrta meg az életveszélyesen megsérült veszprémi játékost, aki a gyors műtét nélkül meghalt volna. A vádlott határozottan állította, hogy Cozma meggyilkolásához nem volt köze. Keményen büntessen meg az ítélőtábla, de nem öltem meg senkit, hajtogatta az elkövető.

Németh Győzőt a harmadrendű vádlott, Sztojka Iván követte. Kijelentette, ő nem bűnös, ezért bocsánatot sem tud kérni Marian Cozma családjától, mert nem csinált semmit, csak sajnálatát tudja kifejezni a történtek miatt. Kérte: rendeljenek ki hazugságvizsgálatot, ha nem hisznek az ártatlanságában.

Az ügy április 27-én folytatódik.

A bíróság első fokon életfogytig tartó fegyházra ítélte Raffael Sándort
Győr, 2012. március 29. Raffael Sándor elsőrendű vádlott részt vesz a Cozma-gyilkosság másodfokú tárgyalásán a Győri Ítélőtábla tárgyalótermében. A bíróság első fokon életfogytig tartó fegyházra ítélte Raffael Sándort és a másodrendű vádlott Németh Győzőt. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván 20 évi fegyházbüntetést kapott. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.