Fényes nappal, az utcán kaszabolták halálra a bloggert

Avijit Roy és felesége épp egy könyvvásárról tartottak hazafelé Dakkában, Banglades fővárosában, amikor megtámadták őket. Az író a kórházba szállítást követően meghalt, neje súlyos sérüléseket szenvedett, több ujját is lekaszabolták a fegyveresek.

"Egy ateista könnyű célpont Bangladesben. Egy ateistát megtámadhatnak és megölhetnek" – írta Facebook oldalán Pinaki Bhattacharya, Roy egyik barátja, aki maga is blogot ír. Megjegyezte, hogy az ország egyik legnagyobb online könyváruházát nyíltan megfenyegették, amiért Roy könyveit árusítják. 

Avijit Roy Bangladesben született és élt, de amerikai állampolgár. Ő alapította a Mukto-Mona nevű, jelenleg nem elérhető szekuláris blogot. Korábban többször is megfenyegették ateista és szekuláris írásai miatt iszlám fundamentalisták. Azt, hogy végül beváltották-e ígéretüket, egyelőre nem lehet tudni. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, megtalálták a támadók által használt macsetéket, azonban még nem azonosították az elkövetőket.

Nem zárható azonban ki annak lehetősége, hogy keményvonalas iszlamisták állnak a gyilkosság mögött. A 40 éves Roy az elmúlt két év alatt a második bangladesi blogger és 2004 óta negyedik olyan író, akit világnézete miatt öltek meg. Az iszlamista szervezetek régóta kérvényezik, hogy az ateista írókat nyilvánosan végezzék ki és új törvényeket szeretnének hatályba léptetni, melyek az iszlámot kritizáló írások és írók ellen lépnének fel – írja a Guardian.

2013-ban iszlamisták végeztek Ahmed Rajib Haider szekuláris értelmiségivel, mely után több tízezer világi aktivista vonult az utcára. A szélsőségesek válaszul szintén tüntetéseket szerveztek és fennhangon hirdették, hogy az istenkáromlókat ki kell végezni. Banglades miniszterelnöke, Sheikh Hasina a csoportok nyomására több ateista blogger letartóztatását rendelte el, és egy tucat honlapot és blogot blokkoltak, hogy megfékezzék az írások által gerjesztett indulatokat, és ily módon védelmezzék a szekuláris nézeteket valló bloggereket.

Banglades a negyedik legnagyobb muzulmán ország, 160 millió fős lakosságának mintegy kilencven százaléka muszlim.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.