Tartós tejet már ne vegyen: ma vége lesz a világnak

Itt a világvége, méghozzá épp a mai napon - állítja Harold Camping amerikai evangélista lelkész.

Május 21 jött és ment, és mi még mindig itt vagyunk. A világ megmaradt, nem jött be az amerikai evangélista lelkész jóslata. A Family Radio Network prédikátora legutóbb "a biblián alapuló számkódokra" alapozva azt állította, hogy május 21-én jön el a végítélet napja.

Most ismét attól hangos a sajtó, hogy a lelkész új világvége időponttal állt elő, mely nem más, mint október 21. Állítása szerint nem is tévedett májusban, már akkor kezdetét vette a visszafordíthatatlan folyamat, csupán egy apró félreértés történt. Történetesen ő és hívei rosszul értelmezték az angol "earthquake", vagyis földrengés szót, hiszen a Bibliában olvasható "föld" szó az embereket és a talajt is jelenti. Ebből következik, hogy nem fizikai megsemmisülés következett be május 21-én, hanem szellemi, mely máig tart.

A világvége aztán majdnem Camping számára jött el, miután a nem beteljesült jóslatát követően júniusban agyvérzést kapott. Felépülése után azonban ismét hangoztatni kezdte, hogy nem kell soká várni a fizikai megsemmisülésre sem, az ugyanis október 21-én következik be, méghozzá szépen csendben. A "próféta" meglehetősen óvatosan fogalmaz ez alkalommal, így kevesebb a tévedés lehetősége.

Nem ő az egyetlen, aki konkrét napokat jelölt meg a vég eljövetelére, az elmúlt 2000 évben legalább 200 hasonló prófécia látott napvilágot.

 

 



Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.