Ma kezdődik a kulcsi gyilkos tárgyalása

Bíróság elé áll ma H. Csanád Jutas, a kulcsi családirtóként ismert férfi, aki tavaly áprilisban végzett apjával, nagyszüleivel és testvérével.

A gyanú szerint a vádlott brutális módon, bozótvágóval és késekkel megölte a nagyanyját, az édesapját, a bátyját, megfojtotta a nagyapját, megkísérelte megölni az édesanyját, a nővérét és annak barátját. A nagyszülők, az apa és a vádlott bátyja a sérüléseibe néhány percen belül belehalt, míg az édesanyának és a nővér barátjának sérülései életveszélyesek voltak.

A tavaly áprilisban történtek óta H. Csanád Jutas nem találkozott édesanyjával és nővérével, az ügy első tárgyalási napján azonban kénytelen lesz a szemükbe nézni a bíróságon. Ügyvédje, Hortobágyi Tibor a Blikknek elmondta, ügyfele nagyon tart a mai naptól, nincs felkészülve arra, hogy találkozzon családjával. 

Az elkövetőt korábban az igazságügyi pszichiáter szakértő és igazságügyi orvos szakértő vizsgálta meg, akkor úgy ítélték, nem beszámítható, tudathasadásos elmezavarban szenved. Az elmeorvosi szakvélemény alapján ezért ügyészi indítványra a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatásának megszüntetését, és egyben ideiglenes kényszergyógykezelését az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben.

H. Csanád Jutast a büntetőeljárás során tanúsított higgadt, zavarodottságtól mentes viselkedése miatt újabb elmeorvos szakértő vizsgálta meg. Az igazságügyi pszichiáter szakértő, az igazságügyi orvos szakértő, valamint az általuk bevont igazságügyi pszichológus szakértő megállapította, hogy a gyanúsítottnál a bűncselekmény idején teljes realitáskontroll-vesztést okozó elmezavar egyértelműen nem bizonyítható. A gyanúsítottat kóros elmeállapota nem tette képtelenné cselekményei következményeinek felismerésére, így kényszergyógykezelését előzetes letartóztatássá minősítették át.

Hétfőn a vádirat ismertetésével és a vádlott meghallgatásával kezdődik a Székesfehérvári Törvényszéken a Kulcson elkövetett emberölés bűntettének tárgyalása, a főügyészség tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.



Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.