Elkezdődött az Oktoberfest

Kezdetét vette a több mint két héten át tartó sörös mulatozás Münchenben. Minden évben átlagosan hatvanezer hektoliter sör fogy, idén sem számítanak kevesebbre.

Szeptember 20-án déli 12 órakor, a tradícionális söröskorsó-csapolással kezdetét vette a 181. müncheni Oktoberfest. A korsót Horst Seehofer, a bajor miniszterelnök töltötte meg, az elfogyasztására bőven akadt jelentkező.

Fotó: Michael Dalder / Reuters

A világ legnagyobb népünnepélyét első ízben 1810 októberében rendezték. A dátum szerint idén a 204. Oktoberfestet tartották volna,  ám az első világháború alatt, 1914 és 1918, valamint két évvel utána nem rendezték meg, ahogyan 1923-ban és 1924-ben sem, ekkor az erős infláció miatt. A második világháború idején, 1939 és 1945 szintén nem volt Oktoberfest.

Az esemény mostanára évente mintegy hatmillió embert vonz, nemcsak németeket, rengeteg külföldi látogat el Bajorország fővárosába, hogy részt vegyen a két hétig tartó őszi mulatságban.

Fotó: Michael Dalder / Reuters

A sátrakban hétköznap délelőtt 10 és este fél 11 között árusítanak sört, hétvégén egy órával hamarabb nyitnak. Korábban 1,069 literes korsókat használtak, manapság már a kereken 1 litereseket, ebből nagyjából hatmillió fog elfogyni. Egy korsó sör ára 8,30 és 8,60 euro között mozog.

A sörök szerelmesei a következő híres sörfőzdék remekeit kóstolhatják meg: Augustiner, Paulaner, Spaten-Franziskaner, Löwenbräu, Hacker-Pschorr és Hofbräu.

Fotó: Michael Dalder / Reuters

Nemcsak a sörről szól...

A rendezvényen számos, hosszú évtizedre visszanyúló, hagyományos látnivaló akad. Az óriáskereket először 1880-ban állították fel, ekkor még csak 12 méter volt a magassága, mostanra ez 50 méter lett. A tradícionális körhinta, a Krinolin is sok embert vonz, már 1924 óta része az Oktoberfestnek. A körhinta külön érdekessége, hogy a belsejében fúvószenekar játszik élőben.

1906 óta lehet kipróbálni a Toboggan toronycsúszdát, az utasok nyolc méter magasból, nagy sebességgel csúsznak le a torony körül tekergő facsúszdában. Az Olympia Looping a világ egyetlen öt fordulót tartalmazó hullámvasútja, az Alpina Bahn a világ legmagasabb hordozható hullámvasútja, míg a Powertower a világ legmagasabb hordozható szabadesés tornya.

Aki nem tud kilátogatni, az akár webkamerán keresztül követheti az eseményeket.

Nem sokkal az Oktoberfest kezdete előtt amúgy megdőlt a söröskorsó-cipelés rekordja: egy fiatal német pincér huszonhét egyliteres söröskorsóval egyensúlyozott egy 40 méteres távon, és ezzel világrekordot döntött. Oliver Struempfl természetesen bajor, Abensbergben él és dolgozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.