Lovak a rivaldafényben

Szeptember utolsó hétvégéjén hazánkba látogat a zenés, akrobatikus lovas műsorok egyik legkülönlegesebb szenzációja, a Cavalero.

A Cavalero társulat lovas művészei és lovainak jórésze a dél-franciaországi Nimes városkából származik, amelynek lovas hagyományai az ókori római időkig nyúlnak vissza.

Kicsiket és nagyokat egyaránt elkápráztat a show
Cavalero

A várost a térségben őshonos Camergue lovak és a hozzájuk kapcsolódó leginkább spanyol tenyésztési – és lovaglási hagyományok tették világszerte ismertté. A vízen vágtázó lovak képe a régió gazdag lovas történelmének védjegyévé vált.

Az első előadások szabadtéren, egy történelmi várrom előtt zajlottak, és ez a patinás kulissza alapvetően meghatározta és egyedivé tette a produkció hangulatát.

Az alkotók később olyan utaztatható produkciót hoztak létre, amely a technika segítségével a világ bármely nagy befogadó képességű szórakoztató központjában élethűen eleveníti meg az első nimes-i előadás hangulatát.

Nem egyszerű cirkuszi mutatványról van szó, elnézve előadásaikat, itt a lovas helyett maga a ló kerül a produkció rivaldafényébe, és az emberi közreműködők is ennek a nemes célnak rendelik alá saját szerepüket.

A lélegzetelállító attrakciók, mutatványok, és az elképesztő show kicsiket és nagyokat egyaránt elvarázsol, a Cavalero felejthetetlen és kihagyhatatlan élményt nyújt valamennyi korosztály számára.

Érdemes tehát szeptember 29-én és 30-án ellátogatni a Papp László Budapest Sportarénába, ahol a lovaké lesz a főszerep.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.