Lopott fegyverrel lövöldözött háza udvarán

Előzetes letartóztatásba helyeztek kedden egy békéscsabai férfit, aki szombaton lopott sörétes lőfegyverrel lövöldözött háza udvarán – tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.

Vargáné Szombati Andrea elmondta: a lövöldöző a fegyvert pénteken lopta el egy autóból, ellene autófeltörések miatt korábban már volt eljárás. 

Személyi sérülés nem történt.

A nyomozást segítette, hogy nemcsak a lövöldözésről érkezett bejelentés, hanem a fegyver tulajdonosától is, hogy parkoló autójából szombat virradóra ellopták a rádiós magnót és az engedéllyel tartott sörétes vadászfegyvert, a lőszerekkel együtt – tette hozzá a sajtószóvivő. Hamar kiderült, hogy ezt a fegyvert használta a lövöldöző 44 éves férfi, akit visszaélés lőfegyverrel, lőszerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt állítottak elő a szombaton, majd vettek őrizetbe. Kihallgatásakor elismerte, hogy ő lopta el a hiányzó tárgyakat az autóból. 

A Békéscsabai Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya vizsgálja azt is, hogy a fegyver tulajdonosa eleget tett-e a fegyver tárolásáról szóló jogszabályi előírásoknak, amennyiben nem, vele szemben szabálysértési eljárást indítanak – jegyezte meg a sajtószóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.