Lopott Picassókat rejtegetett garázsában a nyugdíjas pár

Csalás miatt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a dél-franciaországi Grasse büntetőbírósága azt a nyugdíjas villanyszerelőt és feleségét, akik a garázsukban negyven éven át 271 Picasso-művet rejtegettek.
A 75 éves Pierre Le Guennec azt állítja, hogy a műveket az 1973-ban elhunyt Picassótól és a feleségétől, Jacqueline-től kapta, amikor utolsó otthonukban, a Cannes közelében fekvő Mougins településen lévő házukban dolgozott. A perben meghallgatott tanúk azonban egyértelműen kizárták ezt a feltételezést.

A lefoglalt műveket át kell adni az első számú felperesnek, Claude Picassónak, a festő fiának, a művész hagyatékát kezelő Picasso Administration ügyvezetőjének - közölte a bíróság. A művek becsült értékét nem tették közzé.

A felperesek között van még Picasso hat további örököse és négy múzeum is.

A kisnyugdíjas házaspárt "lopásból származó vagyonnal való csalásban" mondta ki bűnösnek a bíróság, de a nyomozás nem tudta megállapítani, hogy a lopásnak ki vagy kik voltak az elkövetői.

Az ügyészség a februári tárgyaláson öt év felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte Le Guennecékre. A vádhatóság szerint a házaspár kihasználta Pablo Picasso bizalmát és emlékét, amikor a művekhez hozzájutott. Az ügyész ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy az ügyből a gyanúsítottaknak nem származott anyagi hasznuk.

Az ügy 2010-ben robbant ki, amikor a villanyszerelő a Picasso Administrationnál akarta hitelesíttetni a 271 művet, amelyet elmondása szerint ajándékba kapott a művésztől. Jean-Jacques Neuer, Claude Picasso ügyvédje gyanúsnak találta, hogy az alperesek nem emlékeztek, hogy 1970-ben, 1971-ben vagy 1972-ben kapták a csomagot.

A művek az 1900 és 1932 közötti időszakból származnak. Az ügyvéd szerint erős képzelőerő kell ahhoz, hogy az ember elhiggye: Picasso 70 évig őrizgette a műveket, majd egyszerre csak elajándékozta őket. Nem minden rajz van szignálva. A festő az utolsó pillanatban írta alá a képeket, amikor el akarta adni vagy ajándékozni őket - emlékeztetett az ügyvéd.

A gyűjtemény nagyon vegyes. Vannak közötte rendkívül értékes kubista kollázsok, rajzfüzetek, sőt hat kis olajfestmény és 28 kőnyomat is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.