Lopott mellény lett a veszte a betörőnek

Egy idős férfi szabadszállási tanyájára idén novemberben többször is betört valaki. Szerdán aztán szembe jött vele az utcán valaki az egyik ellopott ruhában.

Egy kályhát és egy mellényt zsákmányolt az a betörő, aki 2015. november 15. és 2015. november 23. között fosztogatott a 60 éves férfi házában. A tulaj elmondása szerint már tavaly decemberben is jártak nála tolvajok, akkor minden mozdíthatót elvittek, amit találtak - számolt be a Police.hu. A rendőrség ezt követően nyomozást indított lopás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. 

Miközben a rendőrök nyomoztak, a tanya tulajdonosa december 9-én reggel Szabadszálláson az egyik helyi férfin felismerte a tőle ellopott mellényt. Az illető azt állította, a piacon vette a ruhadarabot. Ezt azonban sem az idős férfi, sem a rendőrség nem hitte el.

Az 51 éves B. Jánost előállították, majd házkutatást tartottak szabadszállási otthonában. Itt megtalálták az ellopott kályhát, ami a házat fűtötte. Előkerült a többi betörés során szerzett zsákmány is, többek közt horgászfelszereléseket, kerékpárt és ruhaneműket találtak. A férfi kihallgatásakor beismerte tettét, szabadlábon védekezhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.