Lopott biciklivel ment betörni, de csak egy uzsonnára futotta

Lopással gyanúsítanak egy negyvenöt éves biatorbágyi férfit. A gyanú szerint J.T. előbb bemászott egy családi ház udvarára, ahonnan egy kerékpárt lopott, majd egy másik házhoz ment betörési szándékkal, de a tulajdonos rajtakapta, amint a teraszon uzsonnázik.

A férfi a kihallgatásán elmondta, egy barátjával találkozott volna március 16-án az állomáson, de ismerőse megüzente, hogy mégsem ér rá. J.T. ekkor városnézésre indul. Elmondása szerint hirtelen ötlettől vezérelve mászott át a családi házak kerítésén.

A lopással gyanúsított férfi előbb egy kerékpárt tulajdonított el, amivel egy közeli élelmiszerboltba ment, hogy ételt vegyen - írja a police.hu. Az ennivalóval ezután bemászott az egyik közeli családi ház udvarára, és a teraszon meguzsonnázott. A tulajdonos ekkor kapta rajta őt, és elzavarta, majd értesítette a rendőrséget.

A tatabányai rendőröknek hamar sikerült elkapniuk a férfit. Egy helyi biztonsági cég alkalmazottja ugyanis feltartóztatta őt.

A férfi ellen folytatott büntetőeljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság október 14-én befejezte, és vádemelési javaslattal továbbította a Tatabányai Járási Ügyészségnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.