Londonból hoztak egy körözött csalót Magyarországra

Londonban fogtak el egy szerb-szlovák állampolgárságú férfit, aki ellen a tatabányai rendőrkapitányság indított eljárást, mert a 25 éves fiatalember a gyanú szerint kilenc sértettől csalt ki pénzt külföldi munka ígéretével - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Léber Gabriella elmondta, a gyanúsított tavaly márciusban és áprilisban internetes oldalon és helyi újságokban adott fel hirdetést, amelyben külföldi munkát ígért. Miután a kért közvetítői díjat átutalták a bankszámlájára, a férfi elérhetetlenné vált a sértettek számára.

A csaló több városban is becsapott embereket, de elsőként a tatabányai rendőrök azonosították és kiderítették, hogy a bűncselekményeket Londonból követte el, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfit ez alapján a brit rendőrség Londonban elfogta és őrizetbe vette. A gyanúsítottat repülőgéppel Magyarországra hozták, és hétfő éjjel átadták a tatabányai nyomozóknak a Liszt Ferenc-repülőtéren.

B. B. ellen - őrizetbe vétele mellett - több rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.