A legnagyobb alakítás: Liptai Claudia esete a rendőrséggel

Gyanúsítottként hallgatták ki Liptai Claudia színész-műsorvezetőt a rendőrségen, miután egy feljelentés alapján nyomozás indult ellene közokirattal való visszaélés gyanúja miatt. Azt vizsgálják, jogtalanul használta-e a családtagja nevére kiállított mozgássérült igazolványt.

Liptai Claudiát április 26-ára idézték a VI. kerületi rendőrkapitányságra, ott ujjnyomatot és DNS-mintát vettek tőle, majd a nyilvántartásba vételhez le is fotózták, azaz rabosították - adta hírül a Blikk. A lap szerint a színész-műsorvezetőt ezt követően gyanúsítottként hallgatták ki közokirattal való visszaélés miatt.

Liptai terepjáróját, amelynek műszerfalán jól látható volt egy ingyenes parkolásra jogosító mozgássérült igazolvány, április közepén fotózták le a budapesti Centrál Színház előtt. A képet a Blikk hozta nyilvánosságra, amely azt is kiderítette, hogy az igazolvány a színésznő egy évvel ezelőtt elhunyt családtagjáé volt. A cikk megjelenését követően a rendőrség vizsgálatot indított.

A lap információi szerint Liptai a kihallgatása során azzal védekezett, hogy amikor becsukta kocsija ajtaját, az igazolvány kiesett a napfényellenzőből, így került a műszerfalra. A színésznő azt állította, hogy vett aznap parkolójegyet, de azt a rendőrségen nem tudta bemutatni - írja a lap.

A Blikk által megkérdezett márkaszervizben azt közölték: a megadott típusú terepjárónál még soha nem tapasztaltak olyan jellegű meghibásodást, hogy az ajtó becsapásakor a napellenző lecsapódott volna a helyéről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.