Lezuhant egy repülőgép, csak egy kislány élte túl

Az Egyesült Államokban, Kentucky államban négy ember meghalt, amikor lezuhant egy kisrepülőgép, egy hétéves  kislány azonban túlélte a becsapódást, kimászott a roncsok közül, és ő volt az is, aki szólt a történtekről a közelben lakóknak.

A kétmotoros Piper PA-34 típusú gép – írja a CBS – a floridai Key Westből az Illinois állambeli Mount Vernon felé tartott, amikor Kentucky felett, Lyon megyében lezuhant egy erdős részen egy tó mellett. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) közlés szerint a repülésirányítók azután veszítették el a kapcsolatot géppel, hogy a pilóta motorhibát jelentett. A zuhanás után a rendőrséget abból Lyon megyei házból riasztották, amelybe a kislány betévedt.

„A kislány egyedül kimászott a roncsból és a legközelebbi lakóházhoz ment, hogy szóljon, mi történt. A házbeliek hívták a 911-et. Igazi csoda, hogy túlélte, és tragikus, hogy a másik négy utas nem volt ilyen szerencsés” - nyilatkozta később Dean Patterson, a kentucky-i rendőrség őrmestere. A négy áldozatot – egy pilótát és három utasát – egyelőre nem azonosították és azt nem tudják, milyen kapcsolat van köztük és a kislány között, akit könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.