Lézerblokkoló: vásárolni szabad, használni nem?

A rendőrségi sebességmérést akadályozó lézerblokkoló szabadon vásárolható és birtokolható, egy békéscsabai autós ellen mégis vádat emeltek, mert "beleavatkozott" a traffipax, mint számítástechnikai rendszer működésébe.

Megkezdődött a gyulai városi bíróságon hétfőn annak a férfinak a pere, aki lézerblokkolóval akadályozta meg a rendőrségi sebességmérést. A vádirat szerint a vádlott "a sebességkorlátozás túllépésével járó jogkövetkezmények elkerülése érdekében" tavaly megvásárolt, majd a gépkocsijába szerelt egy traffipax-blokkoló készüléket.

A múlt év októberében Békéscsaba belterületén haladt az autóval, közben folyamatosan működtette az eszközt, így megakadályozta a traffipax mérését. Az ügyészség számítástechnikai rendszer elleni bűncselekmény vétsége miatt indított eljárást és emelt vádat a 35 éve férfi ellen.

A Bordás Enikő bírói tanácsa előtti perben a bíróság által kirendelt szakértő véleménye a vádiratot támasztotta alá, amely szerint a traffipax számítástechnikai rendszer, így a lézerblokkoló használata bűncselekmény. A védelem által felkért szakértő viszont úgy foglalt állást, hogy a rendőrségi sebességmérő nem bizonyul számítógépnek, illetve számítástechnikai rendszernek.

A Békés Megyei Online hétfőn idézte a védőket, akik szerint a lézerblokkoló csak a lézersugarat semlegesíti, ami egy jel, nem pedig adat. A lézernyalábból számított adatok továbbítását, feldolgozását a traffipax-blokkoló nem befolyásolta.

Az ügy pikantériája, hogy a lézerblokkoló Magyarországon legálisan megvásárolható és birtokolható - az interneten számos ilyen terméket hirdetnek -, ám több európai államban tiltják ezt az eszközt. A békéscsabai ügy – amilyenre eddig nem volt példa – tehát egyfajta próbapernek is tekinthető,

A következő tárgyalást április 27-én tartják.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.