Lezárta a nyomozást a rendőrség Bándy Kata ügyében

Vádemelési javaslattal továbbította a Baranya Megyei Főügyészségnek Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának aktáit a rendőrség. P. Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztás bűntettével gyanúsítják - erősítette meg a gyanúsított kirendelt ügyvédje szombaton az MTI információját.

Sólymos Sára elmondta: a rendőrség a napokban zárta le a nyomozást, az iratismertetést december 19-én tartották Pécsett. Ezen P. László is részt vett, akit hamarosan visszaszállítanak a fővárosi Kozma utcai börtönbe, ahol egy korábban kiszabott jogerős büntetését tölti. Az ügyvéd hozzátette: a vádemelési javaslat az eredeti gyanúsításnak megfelelő. Sólymos Sára szerint miután kiemelt ügyről van szó, várhatóan rövid időn belül elkészül a vádirat, és már február végén megtarthatják az első tárgyalást.

Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult haza egy pécsi sörözőből, de otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg a Délibáb utcában, egy bokros területen. A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították az idegenkezűséget, és a nyomozást aljas indokból elkövetett emberölés miatt rendelték el.

Július 14-ére azonosították a gyanúsítottat P. László személyében. Egy napon át üldözték, majd július 15-én fogták el. Július 17-én P. László a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott hétórás kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Másnap a Pécsi Városi Bíróság aljas indokból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője július 21-én tartott sajtótájékoztatóján közölte: a férfi egyedül követte el tettét.

A gyanúsított azt mondta, hogy szintetikus kábítószert fogyasztott a tett éjszakáján, és a drogra alkoholt ivott - közölte akkor Dakos József.

Augusztusban az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők egyértelműen megállapították, hogy P. László "semmiféle beszámítási képességkorlátozásban nem szenved, semmilyen módon nem korlátozott a cselekmény társadalomra való veszélyességének felismerésében, teljes mértékben beszámítható". A szakértők bódult állapotot sem állapították meg, szerintük kábítószer- vagy italfogyasztás sem befolyásolta beszámítási képességét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.