Letartóztatták és betöréssel vádolják a Greenpeace aktivistát

Lucy Lawless-t itthon a legtöbben a Xéna című sorozatból ismerik. A színésznő társaival pénteken felmászott a Shell cég egy olajfúró hajójára és nem hagyták, hogy az elhagyja a kikötőt.

A hét aktivista múlt pénteken, Taranaki kikötőjében jutott fel a Noble Discoverer hajóra, majd felmásztak a közel 54 méter magas fúrójára. A céljuk az, hogy megmentsék a sarkvidéket az olajvállalatoktól, akik szerintük hamar tönkre tehetik a jeges környezetet.

Az egyik aktivista szombaton elhagyta a hajót, és azon nyomban meg is vádolták betöréssel. A többiek négy napig ücsörögtek a magasban. "A tegnap éjszakát kissé félelmetesnek találtam. Ez nem kislányoknak való." - írta a Greenpeace aktivista színésznő Twitterén a hétvégén.

Hétfőn végül mindenkinek el kellett hagynia a hajót, az aktivistákat letartóztatták és betöréssel vádolják, tárgyalásuk ezen a héten, csütörtökön lesz.

Rob Jager, a Shell új-zélandi elnöke kiadott egy közleményt, melyben kifejtette, hogy a tiltakozók több ember életét is veszélyeztették, és örül, hogy vége az egésznek. Hozzátette, csalódott, ugyanis a Greenpeace nem élt a vállalat ajánlatával, és a célravezető beszélgetés helyett ezt választották.

A Shell szóvivője, Shona Geary elmondta, a hajó a napokban útnak indul.

Forrás: Huffington Post

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.