Letartóztatták az egyik nemi erőszakkal vádolt kiskunhalasi ápolót

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a kiskunhalasi bíróság csütörtökön délelőtt a helyi pszichiátria azon ápolóját, akit gondozás alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettével gyanúsítanak. Kollégáját házi őrizetbe helyezték. Őt különös kegyetlenséggel elkövetett könnyű testi sértés bűntettével gyanúsítják.

A nyomozás idén januárban kezdődött a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának két ápolónőjének feljelentése alapján. Az asszonyok az állították két férfikollégájukról, hogy rendszeresen verik, illetve megalázzák a zárt osztály betegeit. Az asszonyok vallomása szerint néhány kollégájuk kihasználja a betegek szellemi fogyatékosságát. A feljelentés szerint az egyik asszony szemtanúja volt annak, amikor az éjszakás műszakban két férfi beteget orális aktusra kényszerítettek és azon többen showműsorszerűen szórakoztak. E

gy másik eset szerint egy nikotinfüggő, vak nőt a cigarettáért cserébe arra vettek rá az ápolók, hogy egy pelenkázásra szoruló, tolókocsis férfi beteget orálisan kielégítsen. Elmondásuk szerint a feljelentésben érintett két férfi ápoló nem egyszer cigarettát nyomott el a betegeken.

A bántalmazásból eredő külsérelmi nyomokról olyan jegyzőkönyvek készültek, miszerint a két ápolt összeverekedett, illetve a sérült elcsúszott a fürdőszoba kövén és akkor verte be magát. A két ápolónő azért tett feljelentést, mert mindezeket közölték az intézmény vezetőjével, aki azonban nem tett ellene semmit.

Az intézmény belső vizsgálata, valamint a fenntartó, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által elrendelt ellenőrzés nem tárt fel szabálytalanságokat. Téglás Péter, kiskunhalasi vezető ügyész tudósítónknak azt mondta: az ügyben valószínűleg bővülni fog a gyanúsítottak köre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.