Letartóztatták Brazília egyik leggazdagabb emberét

Andre Esteves szenátort, az ország egyik legtehetősebb üzletemberét a Petrobras olajipari óriást érintő korrupciós nyomozás kapcsán tartóztatta le a rendőrség.

A férfit Rio de Janeiró-i otthonában fogták el a rendőrök. A házból és az általa vezetett bankból egyaránt vittek el dokumentumokat a hatóságok. 

A kormányzó munkáspárt vezetőjét, Delcidio Amaralt szintén letartóztatták. Mindkettőjüket a nyomozás akadályozásával vádolják.

Esteves Brazília 13. leggazdagabb embere, vagyonát 2,5 milliárd dollárra becsülik, míg Amaral az első, akit az ügy kapcsán őrizetbe vettek törvényhozási körökből.

Szerdai letartóztatását követően a rendőrség nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen úgy tűnik, Amaral azt javasolja a Petrobas nemzetközi divízió korábbi vezetőjének, hogy ne szolgáltasson semmilyen bizonyítékot Amaral és Esteves ellen.

Cserébe segítettek volna Brazíliából Európába szökni a Petrobras ügyvezetőjének, Nestor Cerverónak. A felvételt Cervero fia készítette titokban. A fiú azt mondta a sajtónak, hogy ő és apja nem értettek egyet a szökési tervvel. 

Szerdán a szenátus rendkívüli ülésen döntött arról, hogy támogatja a Legfelsőbb Bíróság döntését Amaral letartóztatásáról.

A két éve tartó nyomozásban eddig több mint száz embert tartóztattak le, köztük politikusokat és a Petrobas, valamint más nagyvállalatok felső vezetőit.

Bár a brazil elnököt, a Petrobras korábbi elnökét, Dilma Rousseffet közvetlenül nem érte támadás a botrányban, hatalmas politikai nyomás alatt van az ügy következményei miatt – mondja a BBC Rio de Janeiró-i tudósítója, Wyre Davis.

A munkáspárt elnöke, Rui Falcao nyilatkozatban határolódott el az érintett szenátortól. Állítása szerint „meglepték azok a tények”, amelyek a politikus letartóztatásához vezettek.

„A szenátor egyetlen cselekedete sem kapcsolódik a pártbeli tevékenységéhez. Ezért a munkáspárt semmilyen szinten nem szimpatizál vele” – tette hozzá Falcao. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.