Letartóztatták az Oscar-díjra jelölt színészt

A 75 éves James Cromwell egy erőmű építés elleni tiltakozáson vett részt New York államban, amikor másik két tüntetővel együtt letartóztatták.

Bilincsben vitték el a színészt
Bilincsben vitték el a színészt
Twitter

Cromwell a SkyNews beszámolója szerit két másik tüntetővel együtt odakötözte magát a bejárathoz és azt kiabálta a negyven fős tömegnek, hogy „hatalmat a népnek!".

A színészt és társait csavarvágóval szabadították ki, majd megbilincselve elvezették, mivel nem tettek eleget a távozásra felszólító rendőri utasításnak.

A tisztviselők azt nyilatkozták, hogy a tüntetők elzárták az építkezés bejáratát és ezzel akadályozták a munkát az épülő Ventures erőműnél Wawayandában. A rendbontás miatt letartóztatott színészt már elengedték, januárban kell megjelennie a bíróságon.

A tüntetők azért próbálják megakadályozni az erőmű építését, mert állításuk szerint az onnan a környezetbe jutó toxinok tönkreteszik a növényvilágot, az emberi egészségre is ártalmasak, a létesítmény pedig negatívan befolyásolja majd a környék ingatlanárait.

Cromwellt a magyar nézők többek közt az 1995-ben bemutatott Babe című családi filmben láthatták, melyben a kismalac gazdáját alakította, s ezért a legjobb színésznek járó Oscar-díjra is jelölték, de szerepelt a 1999-es Halálsoron című drámában és az 1997-es Szigorúan bizalmas című filmben is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.