Letartóztatták a nagykanizsai szórakozóhely gyújtogatóit

Előzetes letartóztatásba került csütörtökön az a négy nagykanizsai férfi, aki hétfő este fel akarta gyújtani a város egyik szórakozóhelyét, ketten egy étterem tulajdonosát is megfenyegették - közölte a Zalaegerszegi Törvényszék az MTI érdeklődésére.
Csoportosan elkövetett közveszélyokozás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt kezdeményezte a Zalaegerszegi Járási Ügyészség a négy gyanúsított előzetes letartóztatását.

A rendőrség korábbi tájékokoztatása szerint a nagykanizsai férfiak hétfő este egy bár bejáratára és lépcsőjére locsoltak benzint, amikor a szórakozóhely tulajdonosa megzavarta őket. Az elkövetők autóval elmenekültek, de a rendőrök alig negyedóra múlva, a bártól néhány száz méterre elfogták őket.

A gyanúsítottak nem ismerték el a bűncselekmény elkövetését, bár autójukban több benzines műanyag palackot is találtak. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a négy férfi közül kettő két nappal korábban egy szintén nagykanizsai vendéglátóhely tulajdonosát is megfenyegette. Neki azt mondták, hogy felgyújtják az éttermét és a kocsiját is, mert egy korábbi nézeteltérés miatt kitiltotta őket az étteremből.

A Zalaegerszegi Járásbíróság elrendelte a 40 éves O. Imre, a 31 éves O. István, a 40 éves S. István és a 20 éves S. Martin István az előzetes letartóztatását. Hárman többször is voltak már büntetve, a harmadrendű gyanúsított büntetlen előéletű, de több büntetőeljárás is folyik ellene.

A végzés indoklásban elhangzott: a gyanúsítottak cselekménye öt és tíz év között terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, de a gyanúsítottak személyi körülményeire és életvitelére tekintettel feltehető a szökésük, elrejtőzésük, továbbá fennáll a bűnismétlés veszélye is.

Az MTI információi szerint egy Nagykanizsán közismert, bűncselekmények miatt hírhedt társaság tagjairól van szó. Egy amerikai luxusautóban ültek, amikor elfogták őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.