Letartóztatták a megerőszakolt kétéves kislány anyját és fiatal barátját

Előzetes letartóztatásba került a VI. kerületben pár hete megerőszakolt kétéves kislány 21 éves anyja és 18 éves barátja.

Blikk információi szerint a rendőrök pénteken kiskorú veszélyeztetése és egyéb bűncselekmények miatt hallgatták ki az anyát és a nevelőapát, majd vasárnap előzetes letartóztatásba helyezték őket. H. Lászlót és J. Szilviát azzal gyanúsítják, hogy sanyargatták gyerekeiket.

László rokonai állítják, hogy a férfit a barátnő keverte bele az egészbe. A 18 éves fiatal apja szerint az anya bezárta a gyerekei a WC-be, vagy ahova éppen tudta, és folyamatosan verte őket. A nő a kislánya megerőszakolása után egy zuglói lakásban bújt meg, legalábbis ott találták meg a rendőrök.

Szilviának két gyermeke van, egy hároméves kisfiú és a két éves kislány, akit pár hete megerőszakolt valaki. Az ügyészség szerint az édesanya rendszeresen megszegte a szülői kötelezettségét, míg élettársa a nevelési kötelezettségéből adódó szabályokat. A gyerekeken látszott, hogy el vannak hanyagolva.

A szörnyű erőszak napján, június 22-én a férfi vigyázott gyerekekre. A kétéves kislányt valaki bántalmazta, de az anyja nem foglalkozott a sérüléseivel. A kislányt még aznap a Kmetty Utcai Gyermekotthonba vitte, ahol az esti fürdetésnél vették észre a sérüléseket. A gyermekotthon munkatársai azonnal jelezték a történteket a rendőrségnek, és kihívták a mentőket. A nyomozók azóta is keresik a kislány bántalmazóját.

A két letartóztatott fiatalt akár öt év börtönre is ítélhetik kiskorú veszélyeztetése miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.