Jót tett a Való Világnak az elmúlt két hét. Ettől a mondattól most magam is megriadtam, na de hát. Az első héten ott volt, ugye, a mélyszegénységben élő gyermekek étkeztetését elősegítő kampány a maga 177 millió forintjával: mutassanak még egy műsort, amely ekkora pénzt előtol a semmiből.

A most záruló második héten meg kvázi katonai kiképzésen estek át a villalakók; a sok benti zizegés után végre valami érdemleges megmozdulás is történt odabent. Mármost nem akarok tippeket adni – pedig igen –, de ennyi lelki-fizikai cselekvés után az aggyal is lehetne kezdeni valamit; teszem azt, a tematikus hetek 2.0-ás verzióját meghirdetve irodalmi és/vagy színházi esteket tarthatnának az úgynevezett luxusbörtönben.

És ez most nem valami fintorogva előadott álpoén, hanem komoly: ha ezzel a műsorral mindent el lehet adni – márpedig naná, atombiztosan nézi kétmillió magyar –, akkor csak-csak beleférne a show-ba Esterházy Péter bácsitól Gerlóczy Marciig egy-két brutális írástudó, netán valami pöpec kis egyfelvonásos. Betétműsor úgyis van elég. Gigi például bármikor rápörög Jerzyre, aki legutóbb is mit tett, jaj: aktus közben nyúl módjára szaporázta; továbbá Éva is megbízhatóan kiborul olyasféle mondatok kísértében, amelyek esetében legföljebb a határozott névelő lenne idézhető.

Mekkora poén lenne Peti bá' mámorító felolvasása? Tanulóhét már úgyis volt, műveltségi vetélkedő szintén, csak ezeket már jól elfelejtettük fejre küldött heves jégcsákányozásaink közepette. Ellenben az idő sürget, mert amint azt Kovalcsik Ildikó műsorvezető szombat este drámai hangon bejelentette: már csak hat hét van hátra a show-ból! Addig biztosan választ kapunk arra az égető kérdésre, miszerint „szerinted Béci is tudja?” (mármint azt, hogy húgát, Gigit Jerzy immár torpedórakétákkal lövi), és a kiesett Szandika is számos alkalommal elemzhet aktuális kérdéseket élő adásban, olyanokat például, mint szombat este. Hogy tudniillik nem igazak a bulvárhírek, igenis együtt van a széttetkózott fiúval: „Ott lakok (nála – A szerk.), nem alszom a Sanyinál (ő az atyai jóbarátja – A szerk.), de nem vagyok szerelmes (a széttetkózott fiúba – A szerk.).”

Vagy egy jó kis versmondó hét.

Laci, az Izraelben végzett biztonsági ember tűnődve állna a pódiumon, majd – mélyről előbányászva a szituációt – remegő hangon belekezdene: „Amikor az utcán átment a kedves, galambok ültek a verebekhez...” És Laci bizonyára még élvezné is a szituációt. Nem csak a benti négy hónap miatt, hanem azért is, mert pontosan tudja, hogy az a néhány hét jól elszáll majd, és soha ilyen közel nem lesz a magyar irodalomhoz újra, csak azokhoz a fránya lefojtásokhoz, utászszekercékhez és vállról indítható rakétákhoz.

Nem utolsósorban a többieknek is bizonyára jól esne elterelni a figyelmét az élet nagy problémáiról, úgyis, mint: „Hogy' lehet ilyen szavakkal rám rakni a jelet?” Ezt speciel Alekosz jegyezte meg fejét ingatva – Laci rakta rá, ő meg Lacira –, mindazonáltal a hol kissé skizofrénnek, hol mániás depressziósnak, hol mindkettőnek látszó Éva kapta a Szent Korona, a Szent Jobb és Puskás Öcsi Bal Lába mellett legismertebb magyar szimbólumnak nevezhető zöld kendőt.

Ne is hosszabbítsuk: szerintem EP két kihívás között szívesen beugrik.