Leselejtezett csodalovaknál járt a skót kő

Nyugdíjasotthon elfelejtett lovaknak – merész és önfeláldozó ötlet, de létezik. A Pest megyei Őrbottyánban egy házaspár arra tette fel az életét, hogy a vágóhídra küldött lovaknak menedéket nyújtanak. Náluk lelt otthonra például egy hazáját szolgáló rendőrló, az egykoron öttusa-világbajnokságokat nyerő mén, de egy „kiselejtezett” csacsi is. Rédei Attila és felesége kapták kölcsön másodikként a jóság skót kövét

- A lovak iránt érzett tisztelet és szeretet késztetett arra, hogy létrehozzuk a Bottyán Equus Hungária Közhasznú Alapítványt az öreg, beteg, sérült lovakért - meséli az őrbottyáni farm történetét Rédei Attiláné (Éva), aki gyermekkora óta rajong a lovakért, egykoron naphosszat ült a szántás szélén nagyszüleinél és csak figyelte, ahogy ember és állat nekifeszülnek az igának.

- Felnőtté válásom után is vágytam a lovak közelségére, ezért különféle lovardákba jártam lovagolni. Itt jöttem rá, hogy egy olyan lónak, amelyik öregsége vagy sérülése miatt már addigi szerepét nem tudja betölteni, azaz nem hoz pénzt a tulajdonosának, utolsó útja a vágóhídhoz vezet. A lovak egész életükben minket, embereket szolgálnak, nem ezt érdemelnék tőlünk. Döntésem nem volt kétséges. A lovat megvásároltuk, addigi életünket feladva, vidékre költöztünk és létrehoztuk az alapítványt az öreg, beteg, sérült lovakért. Az alapítvány ötödik éve működik, igen csekély támogatottsággal, sokszor nehéz feltételek között - mondja, miközben egyik megmentett lovát simogatja.

Jelenleg tizennyolc ló és egy csacsi él az alapítványnál. Van köztük olyan, amelyik rendőrlóként szolgált, amelyik öttusa-világbajnokságot nyert, ott él a legendás hírű Imperial utolsó élő leszármazottja (csak éppen versenyre alkalmatlan egy korábbi sérülése miatt, ezért egyszerűen lemondtak róla).

Lapunk munkatársa, Szalay Tamás Lajos, aki - mint arról korábban beszámoltunk - a jóság skót kövének átmeneti tulajdonosa lett egy világon átölelő jótékonysági program keretében, a Bohócdoktorokkal való közös vizit után az őrbottyáni lómentő farmra vitte a kelta faragványt.

Egy skót gyökerekkel bíró, de eredetileg kanadai születésű szobrász, Warren MacLeod fejében született meg a Sconestone ötlete, amely nevét a legendás skót koronázó kőről kapta; ha formájában teljesen eltérő is tőle. A Rubik-kocka nagyságú gránitkövet ősi kelta, pikt korabeli szimbólumokkal látta el a művész. Célja, hogy a „jóság skót köveként" hirdesse az emberi jóság, méltóság és humanizmus szellemét szerte a világban.

A jótékonysági program keretén belül minden egyes kiválasztott „kőtartó" csak egy hétig tarthatja magánál a faragványt. Ez idő alatt arra kell törekednie, hogy minél több jótettet hajtson végre, legyen az csak egy mosoly vagy egy telefonhívás a rég nem látott nagyszülőknek. A „kőtartás" ideje alatt fontos, hogy minél több embernek, ismerősnek, ismeretlennek tegye lehetővé, hogy megfoghassa, megnézhesse a szobrot - ezzel új emberi kapcsolatok épülnek, barátságok szövődnek. A kő útját a „tartók" kötelesek végig dokumentálni a sconestone honlapján, de regisztrálhatnak a követ megérintő, azzal találkozó személyek is, közzétéve élményüket, tapasztalatukat.

A követ Scone városában indították útjára, az első hivatalos „kőtartó" (egy tiszteletes) a skót miniszterelnöktől, Alex Salmondtól vette át a szobrot. A Sconestone azóta megjárta az Egyesült Államok keleti partját, az egyik kőtartó a World Trade Center elleni merénylet nyomozásában résztvevő rendőrnő, Barbara Mahon volt, de átmeneti tulajdonosa volt egy New York-i hős tűzoltó, Bobby O'Neil is.

A hatodik kiválasztott az Albannach Egyesület elnöke, a Népszabadság újságírója, Szalay Tamás Lajos lett. Kollégánk október 14-én, szerdán vette át hivatalosan is a Sconestone-t; a következő napokban pedig több helyre is elmegy vele.

Először a Heim Pál Gyermekkórházba vitte a jóság skót kövét, ahol a Bohócdokik viziteltek. Az őrbottyáni lómentők megtiszteltetésnek vették, hogy hozzájuk is eljutott a kelta faragvány. Nemcsak Rédei Attiláné és férje fogta meg a követ, de megmutatták szeretett állataiknak is.

Persze a szamár volt olyan csacsi, hogy érett almának nézte.

Rédei Éva és az egyik csodaló
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.