Lepedőkből készült kötélen akartak menekülni a tűzhalál elől

Két beteg meghalt és legalább tizenhatan megsérültek, amikor péntek hajnalban kigyulladt a bochumi Bergmannsheil Klinika.

A Bild beszámolója szerint a tűzoltóknak a 126 embert kellett kimenekítenie az épületből, melynek a felsőbb szintjei égtek ki péntek hajnalban.

Fotó: Thilo Schmuelgen - Reuters
Fotó: Thilo Schmuelgen - Reuters
Thierry Charlier

A helyszínre érkező első fotóriporter, Klaus Fields elmondta, hogy az emberek az ablakokban és az erkélyeken sikoltoztak, három ember pedig lepedőkből font kötélen próbált lejutni az alattuk lévő szintre, vélhetően azért, mert a folyosót a lángok vagy a fojtogató füst miatt már nem tudták használni. A jelenetet megörökítő képen a háttérben kerekesszék és egy pár mankó is felfedezhető.

Hogy a három emberrel mi lett, egyelőre nem tudni, de Gottfried Wingler-Scholz helyi ügyeletes tűzoltóparancsnok közlése szerint senki nem esett le és vagy ugrott ki.

Mint Wingler-Scholz elmondta, ilyen esetekben óriási stressz alatt vannak a tűzoltók, akiknek még az előtt kell 40 kilogrammos felszerelésükkel feljutni az emeletekre, amíg az ott lévők még kimenekíthetőek, ráadásul azzal is számolni kell, hogy a pánikba esett emberek közül néhányan kiugranak az ablakokon. Ilyesmi most nem történt, pedig Klaus Fields szerint legalább egy órán át sikoltozástól volt hangos az épület.

A két halott közül az egyik az a női páciens, akinek a szobájában eddig ismeretlen okból fellobbantak a lángok hajnali fél három körül. Egy másik beteg a mentési kísérlet közben vesztette életét.

Az első tűzoltó alakulat hat perc alatt ért ki a helyszínre, akkor már több ember is az erkélyeken kiabált segítségért. A tűz a hatodik emeleten ütött ki és pillanatok alatt átterjedt a hetedik és nyolcadik emeletre és a tetőtérre. Szerencsére csak a hatodik emeleten vannak betegszobák.

Fotó: Thilo Schmuelgen - Reuters
Fotó: Thilo Schmuelgen - Reuters
Thierry Charlier

A sérülteket, köztük négy súlyos esetet az aacheni, wiesbadeni és lipcsei klinikákra szállították át.

Az oltás órákon át tartott, a munkában több mint 200 tűzoltó vett részt.

Az Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartományban található Bochum 650 ágyas egyetemi klinikája a Ruhr-vidék egyik legnagyobb kórháza.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.