Lemezt készít az autista fiú

Kyle Coleman 25 éves. Hároméves korában diagnosztizálták nála az autizmust, élete során soha nem mondott néhány szónál többet, azonban 2009-ben kiderült, ha beszélni nem is szokott, kiválóan énekel. Április elején saját lemezzel jelentkezik.

Kyle 3 éves volt, amikor diagnosztizálták nála az autizmust. Élete során soha nem beszélt egész mondatokban, inkább csak néhány szót használt, azokat is ritkán.

2009-ben édesanyja zeneterápiára vitte, ahol azonnal világossá vált, hogy Kyle a zene segítségével ösztönösen kifejezi önmagát. Noha korábban sohasem tanult hangszeren játszani, mégis, a zongorához ülve azonnal kedvenc dallamait kezdte játszani, később pedig kiderült az is, hogy csodálatos énekhangja van.

Édesanyja szerint Kyle apjától örökölte zenei tehetségét. Ő ugyanis zenész volt, két évvel ezelőtt egy motorbalesetben hunyt el.

"Amikor énekel, a zenén keresztül kommunikál a világgal. A személyisége, az érzései tükröződnek azon keresztül, amit és ahogy énekel, ez pedig lehetőséget adott, hogy kialakítsunk egy különleges kapcsolatot" – mondta Carine Kelley zeneterapeuta a Daily Mailnek. Máig hetente kétszer keresi fel a fiút és gyakorolnak.

Miután fény derült a fiú tehetségére, elvitték egy profi hangstúdióba, ahol Kyle felénekelte kedvenc számát, a Monday, Monday-t a The Mamas & The Papas-tól. A stúdió tulajdonosát annyira lenyűgözte Kyle tehetsége, hogy felajánlotta: lemezt készít neki. A korongon Kyle kedvenc előadói, köztük Robbie Williams, Cat Stevens és a Razorlight dalai lesznek hallhatóak az ő előadásában, és egy olyan dal, amit kifejezetten neki írtak és az autizmusról szól.

Az album április 2-án jelenik majd meg, a bevételeket az autistákat támogató jótékonysági szervezetek kapják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.