Lekapcsolták az életfenntartó gépekről a svéd topmodellt

A 29 éves Anna Maria Moströmöt egy hete biciklizés közben gázolta el egy busz New Yorkban, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az agyműtét után már nem is ébredt fel. A családja úgy döntött, hagyják elmenni, szerveit pedig felajánlották transzplantációs célokra.

Anna Maria Moström a skandináv Topmodell leszek versenyzőjeként vált ismertté még 2005-ben. Azóta szép karriert futott be, két éve New Yorkba költözött, sok sztártervezőnek dolgozott, Oscar de la Renta és Cavalli is sokat foglalkoztatta.

A modell a barátaival kávézott múlt szerda este, majd a találkozó után biciklivel indult haza. A Roosevelt Islandnél járt, amikor  elütötte egy busz, a lány nem viselt sisakot, így az esés következtében súlyos fejsérüléseket szenvedett.

A manhattani kórházban Moströmöt azonnal megműtötték, hogy megszüntessék az agyi vérzést, lélegeztetőgépre kapcsolták, ám a nő többé már nem tért magához.

Bár a lány hozzátartozói, barátai sokáig reménykedtek abban, hogy a lány állapota jobbra fordul, az orvosok agyhalottnak nyilvánították. A család nehéz döntést hozott: kedden este lekapcsoltatták a gépeket, a lány szerveit pedig transzplantációs célokra ajánlották fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.