Elzavarták a feketéket egy nairobi kínai étteremből

„Lejárt az afrikaiak ideje” - az alábbi mondattal zavarták el az egyik nairobi étteremből a Daily Nation című kenyai lap újságíróit, amikor este 7 körül vacsorázni szerettek volna.

A Daily Nation hétfőn számolt be róla, hogy a Nairobiban működő egyik kínai étterembe nem engedik be a feketéket az esti órákban. Próbát tettek, de ők sem jártak sikerrel, az ajtónál álló őr elzavarta őket, mondván csak kínai, európai vagy indiai kísérővel léphetnek be sötétedés után a helyre.

Miután beszámoltak a történtekről, a kenyai közösségi oldalakon rengetegen adtak hangot nemtetszésüknek. Ráadásul a szigorú  szabályozás alól kivételt élvez néhány helyi politikus. A kenyai lap azt írja, Mike Sonko nairobi szenátort és Raphael Tuju minisztert gond nélkül beengedték az étterembe. Mint később kiderült, utóbbi a tulajdonos, Zao Jang személyes jó barátja.

A botrány a hely vesztét okozta, a kínai étterem ugyanis nem rendelkezett több, a működéshez szükséges engedéllyel - írja a CNN.

A hely társtulajdonosa, Esther Zao elmondta, hogy az afrikaiakra vonatkozó szabályozásra biztonsági okokból kifolyólag volt szükség. „Nem engedjük be őket, mert honnan tudhatnánk, ki az al-Shabaab szomáliai szélsőséges szervezet tagja és ki nem? Senkinek sincs az arcára írva, hogy ő egy fegyveres bandita” - mondta.

Az étterem vezetője egyébként elismerte, hogy hibázott és elnézést kért a diszkriminatív rendelkezés miatt. Zao Jangot letartóztatták, amiért működési engedély nélkül üzemeltette a vendéglátóhelyet, amelyet azóta be is zártak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.