Légi balesetben meghalt Nádas Tamás műrepülő világbajnok

Elhunyt Nádas TamásEgy katari légi bemutatón balesetet szenvedett és meghalt Nádas Tamás műrepülő világbajnok – adta hírül Doha News. Pénteken délután a Qatar Racing Club gáláján, az Al Khor repülőnapon épp fejjel lefelé repült, amikor a földbe csapódott. A hírt a szervezők a Facebookon is megerősítették, és törölték a szombati bemutatókat.

Nádas Tamás 28 évesen, egy sétarepülés alkalmával szeretett bele a repülésbe. Barátja unszolására ült bele egy Cessnába, és még aznap kipróbálta, milyen is vezetni egy ilyen gépet. "A repülés után rögtön meg is kérdeztem, hogy hol lehetne megtanulni ezt és kitől, erre azonnal, a helyszínen ajánlották nekem Darvasi Tamást, akivel később jó barátságba kerültünk. Aznap még 1,5 órát repültem oktatóval, annyira kedvet kaptam hozzá" – mondta januárban az Airportal.hu-nak adott interjújában.

Egyenes út vezetett a műrepülésig. 2002-ben, röpke 6 órás gyakorlás után nevezett be a muraszombati világbajnokságra. Ahhoz képest, hogy meglehetősen felkészületlenül vágott neki, az 55 indulóból 52. lett. Ezután sorra indult versenyeken és egyre jobb eredményeket ért el. Hét évvel később, a Csehországban megrendezett Karlovy Vary CAP- on összesítettben ezüstérmet szerzett, és még az év júliusában a Magyar Műrepülő Bajnokság abszolút győztese lett.

2012-ben első lett a Nyíregyházán megrendezett 10. Advanced Motoros Műrepülő Világbajnokságon, 2013-ban őt választották hazánkban az Év műrepülőjének.

Idén januárban ő tartotta meg az első műrepülő bemutatót Katarban, és hatamas sikert aratott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.