Nem kérnek a muszlim viseletből a légiutas-kísérők

Kiakadtak az Air France légitársaság stewardessei, miután a francia légitársaságnál elrendelték, hogy a hamarosan Teheránba közlekedő járatokon fejkendőt kell viselnie a repülőgép női személyzetének.

Az Air France április 17-től indítja újra teheráni járatait, és azon arra kötelezi a női légiutas-kísérőket, hogy fejkendőt viseljenek. A személyzet hallani sem akar erről, s a szakszervezetek is arra kérik a légitársaságot, hogy tegyék önkéntessé a kendő viselését.

Franciaország és Irán között hetente háromszor indulna repülőjárat. A két ország közti légi utaskapcsolat nyolc év után indul újra. A lépés annak köszönhető, hogy Irán nemrégiben megállapodott az ország nukleáris programjának ellenőrzéséről, így az ENSZ enyhítette az ellene hozott szankciókat.

Az iráni nők már 1979, az iszlám forradalom óta kénytelenek kendővel fedni a fejüket. A franciák azonban úgy gondolják, a kendő sérti a nők méltóságát. A fejkendő viselését korábban a francia iskolákban is betiltották, ahogy a nyilvánosság előtt tilos a teljes arcot elfedő muszlim fátylat is viselni.

A fejkendő viselése főleg az arab légitársaságoknál kötelező
A fejkendő viselése főleg az arab légitársaságoknál kötelező
Travel+Leisure

Flore Arrighi, a légi személyzetet képviselő szakszervezet vezetője elmondta, hogy nem tisztük eldönteni, hogy Iránban jogos-e a fejkendő használata, de abba beleszólhatnak, hogy a légiutas-kísérők azt viselhetik-e vagy nem. Arrighi hozzátette, hogy a női személyzet az "egyéni szabadságjogok" gyakorlására jogosult.

Az Air France állítja, hogy a francia törvények megengedik ilyen esetekben a szabadságjogok korlátozását, mivel a munkavégzés jellege indokolja ezt. A Telegraph cikke példaként említi, hogy a Szaúd-Arábiába közlekedő gépeken is kötelező a nő légiutas-kísérőknek az "abaya" (egy hosszú köpeny) viselete, amely a testüket fedi.

A fejkendő mellett a légitársaság állítólag azt is utasításba adta, hogy Teheránban a nők viseljenek hosszú kabátot és nadrágot, ha kiszállnak a repülőből.

A szakszervezetek szerint engedélyezni kellene a női alkalmazottak számára, hogy maguk dönthessék el, hogy akarnak a Teheráni járatokon dolgozni, vagy nem, anélkül, hogy ez bármilyen hatással lenne a munkájukra.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.