Nyolc méter felett tetőzik a Tisza

Több mint 450 kilométernyi folyószakaszon van árvízvédelmi készültség Észak-Magyarországon, ebből elsőfokú a riasztás mintegy 137 kilométeren, másodfokú 183 kilométernyi részen és harmadfokú 130 kilométeres hosszon.

 

Több mint nyolc méteren tetőzik a Tisza

Nyolc métert meghaladó vízszinttel tetőzik majd a Tisza Szolnoknál. A folyó jelenleg lassan árad.
A Közép-Tisza Vidéki Területi Vízügyi Igazgatóság hétfői tájékoztatása szerint a Tisza egyelőre lassan árad középső szakaszán. Hétfő reggel Kisköre-Alsónál 691, Szolnoknál 680 centimétert mutatott a vízmérce, ezek az értékek mindkét helyen már jóval meghaladják az elsőfokú árvízvédelmi készültséghez rendelt szintet. Az elkövetkező napokban az áradás intenzitása várható a folyón, a tetőzés Szolnoknál 800 centiméter felett lesz.

A Tisza mellékfolyói közül a Zagyva Apc és Szentlőrinckáta között kismértékben árad, alatta apad. A Tarnán végig csökken a vízszint, a Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó árad. Az igazgatóság másodfokúra emelte a árvízvédelmi készültséget a Hortobágy-Berettyón Mezőtúr és Túrkeve között, valamint a Hármas-Körösön a mezőtúri árvízkaputól Kunszentmártonig. Ezzel együtt elsőfokú készültséget 461, másodfokút 115 kilométer töltésszakasz mentén tartanak fenn.

A Tiszán levonuló árhullám miatt a következő hetekben a Tisza-tó vízszintje várhatóan 100-130 centiméterrel meghaladja a nyári értéket, ezért felhívják a kikötők, strandok üzemeltetőinek figyelmét, hogy készüljenek fel az elöntésre. A Tisza szolnoki belterületi szakaszán, a Csáklya utcánál a partcsúszás helyreállításánál hullámverés elleni védelmet építettek ki, míg a Zagyva mentén a Sebestyén körúti hídnál a megépült új támfal védelme érdekében a mentett oldalon ömlesztett anyagból leterhelést, megtámasztást készítettek.

Az igazgatóság valamennyi belvízvédelmi szakaszán védelmi készültséget tartanak fenn. A víz által veszélyeztetett lakott területeknél, tanyáknál soron kívül kotorják a befogadó csatornák medrét, távolítják el a növényzet és az uszadékot a vízelvezetés megkönnyítéséért. Az elöntött területek nagysága az elmúlt napokban tovább nőtt, jelenleg 461 négyzetkilométer, ami kissé már meghaladja a 2010 tavaszán mért csúcsértéket.

Másodfokú készültség az Észak-Duna-völgyében

Másodfokú belvízvédelmi készültség van a Ráckevei- (Soroksári-) Duna menti, valamint az Észak-Duna-völgyi belvízvédelmi szakaszokon. Apad az Ipoly és a Zagyva, már csak a 11 kilométeres szentlőrinckátai gátőrjáráson van elsőfokú árvízvédelmi készültség - közölte Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője.

Jelenleg több mint 60 négyzetkilométeren van belvíz - tudatta Baross Károly igazgató. Az elöntések nagy része a mélyen fekvő területeket - Ráckeve-Dömsöd-Apaj-Kiskunlacháza-Makád - érinti, de van belvíz a magasabban fekvő Dabas-Ócsa térségében.

Az árvízvédelmi tevékenységgel kapcsolatban az igazgató elmondta: hétfőn az Ipoly valamennyi vízmércéjén egyenletes apadás mérhető, árvízvédelmi fokozatot elérő vízállás nem várható.  A Zagyván is folyamatos az apadás, az elsőfokú árvízkészültséget megszüntették a 11 km-es szentlőrinckátai gátőrjárás kivételével.

Észak-Magyarországon: 450 kilométernyi folyószakaszon van árvízvédelmi készültség

Több mint 450 kilométernyi folyószakaszon van árvízvédelmi készültség Észak-Magyarországon, ebből elsőfokú a riasztás mintegy 137 kilométeren, másodfokú 183 kilométernyi részen és harmadfokú 130 kilométeres hosszon - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője hétfőn az MTI-vel.

A védekezési munkákban az elmúlt napon csaknem 400 ember vett részt és 60 gépjárművel dolgoztak az árvízvédelmi készültségben lévő folyószakaszok mentén. A Tisza hétvégén Tivadarnál 894 centiméteres, Vásárosnaménynál pedig 904 centiméteres vízállással tetőzött, a vízállások hétfőn Tiszapalkonyánál is elérik a másodfokú készültségi szintet. Tokajnál várhatóan kedden, szerdán tetőzik majd a folyó. A számítások szerint itt 830 centiméteres (plusz/mínusz 20 centiméter) vízállást várnak (harmadfok 800 centiméter). A Bodrog Felsőbereckinél 741 centiméteres vízállással vasárnap tetőzött (harmadfok 700 centiméter), Sárospataknál is tetőzés közelében van a folyó 680 centiméteres vízszinttel, legfeljebb néhány centiméteres emelkedésre lehet még számítani (harmadfok 650 centiméter).

A Takta a taktaföldvári szelvényben lassan apad, az árvízkapu nyitva van, a vízállások (hétfő reggel hat órakor 489 centiméter) a harmadfokú készültségi szint fölöttiek, de az eddig mért legnagyobb vízszintektől (594 centiméter) lényegesen elmaradnak. Itt további lassú áradás várható. A Sajó az alsó, Tiszához közeli szakasza kivételével teljes hosszán apad, az alsó szakaszon a Tisza árhullámának visszaduzzasztó hatása miatt a vízszintek stagnálása, esetleg kismértékű emelkedése is várható.

A Bódva Hidvégardónál folyamatosan apad, Szendrő térségében vasárnap éjszaka tetőzött a vízfolyás 230 centiméteres vízállással. A teljes hazai vízfolyás szakaszán megindult a lassú apadás. A folyó tetőző árhulláma igen tartós volt, ez a tetőzési érték lényegesen hosszabb, mint ami egy ilyen kisebb vízfolyáson megszokott. A szakember szerint mindez betudható az idei csapadékos és rekordárvízi időszaknak is. 

A Hernádon hétfő reggelre a teljes hazai szakaszon készültségi szint alatti vízállásokat észleltek. Az alsó szakaszon lassú apadásra kell számítani. A Tiszán Zemplénagárd és Tiszakeszi között másod-, Tiszakeszi, illetve Sarud között elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, a Bodrog teljes hosszán harmad-, a Sajón elsőfokú a riasztás, a Taktán pedig - szintén a teljes hosszon - másodfokú a készültség.

Százötven lakóház van veszélyben

Mintegy százötven lakóházat veszélyeztet a belvíz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón. A városban elhúzódó védekezésre készülnek.
A 14 ezres kisvárosban a múlt hét óta harmadfokú készültségben védekeznek a belvíz ellen, a helyzet azóta a település egyik részén látványosan romlott. A Kisrétkörnél lévő csatorna fala beszakadt, az egyik áteresz pedig annyira visszaduzzaszt, hogy a víz már közvetlenül a lakások előtt van - mondta el az MTI-nek Nagy Sándor, a település független polgármestere hétfőn.

A település mélyebben fekvő részén négy utcában állt meg a belvíz, ezért az utak érintett szakaszait lezárták, hogy a járművek ne akadályozzák a védekezést és a szivattyúzást. Itt több házat veszélyeztet a víz, a lakók - a tűzoltóság segítségével - már napok óta szivattyúznak és homokzsákokkal védik házaikat.

A helyzet talán a Görgey utcában a legrosszabb: az itt élők már évek óta küzdenek a belvíz mellett a magas talajvízzel - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. Egy kiadósabb eső után sok víz marad az úton és a házak kertjeiben, ami a rendszeres szivattyúzás ellenére is beszivárog a lakásokba.

Újfehértón nagyjából 150 lakóházat veszélyeztet a belvíz, a pincékben és a szuterénekben lévő víz pedig további több száz ingatlannál jelent gondot - tette hozzá Nagy Sándor. Tájékoztatása szerint eddig egy embert kellett kiköltöztetni, több gazda pedig máshol kényszerült elhelyezni az állatait. A polgármester szerint a várható erőteljes felmelegedés miatt Újfehértón elhúzódó belvízi védekezésre kell felkészülni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.