Lapkából nem lesz szalonna!

Lapka, a csüngő hasú vietnami anyakocát 2013-ban, Halottak napján vitték a NOÉ állatotthonba egy XVII. kerületi portáról, ahol elképesztő körülmények között élt a tíz malacával. 60-70 kilósnak kellett volna lennie, de alig volt 23. Gazdája nemigen etette, és a helyiséget sem takarította, ahol az állatot tartotta. ​Az állatvédők azóta kissé felhizlalták Lapkát, aki addig maradhat náluk, amíg természetes halált nem hal. Nem vágják le, nem lesz belőle szalonna, se kolbász, se töpörtyű!

Lapka sanyargatása – amelynek az eredményéről ide kattintva nézhetnek meg egy képgalériát – volt az egyik ügy abból a 23 büntetőeljárásból, amelyet az új Btk. 2013-as hatálybalépése óta állatkínzásért indítottak a Fővárosi Törvényszékhez tartozó bíróságok előtt. Eddig 11-ben született elsőfokú ítélet, hét már így jogerőre emelkedett, kettőben másodfokon mondták ki a végleges verdiktet. kettő még folyamatban van.

Az idén már két letöltendő szabadságvesztést szabtak ki a fővárosban állatkínzás miatt - ismertette Póta Péter, a Fővárosi Bíróság szóvivője pénteken, elismerve, hogy az állatvédők még mindig elégedetlenek az állatkínzási ügyekben hozott bírói ítéletekkel.  Az egyik ítéletet a csepeli bíróság hozta. Állatkínzás vétségéért 8 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki visszaeső, büntetett előéletű volt, a bűncselekményt feltételes szabadságvesztés hatálya alatt követte el és végig tagadta bűnösségét. 2015 nyarán a főváros egyik külső kerületben egy ház udvarán bántalmazott egy 8-9 hetes macskát, az állatra többször rátaposott, így több csontját eltörte.

A másik perben az óbudai bíróság 1 év 10 hónap börtönbüntetést szabott ki, különös szenvedést okozó állatkínzás bűntettéért. A vádlott itt is többszörös visszaeső volt, 2013 augusztusában Budapest közelében bántalmazta 2 hónapos kistestű keverék kutyáját. Egy szöges fa léccel többször, nagy erővel megütötte. A kutya a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett: bevérzett a bal kötőhártyája, fogai kitörtek, csontjai eltörtek. A szem- és lábsérülései miatt maradandó károsodást szenvedett.

A Fővárosi Bíróság annak apropóján közölte az állatkínzásokkal kapcsolatos eljárások adatait, hogy az igazságügyi tárcánál állatvédelmi szervezetekkel konzultációsorozat kezdődött a szabályozással kapcsolatban, ezt megelőzően pedig februárban 120 állatvédő szervezet demonstrált a Kossuth téren az állatkínzás ellen.

Az állatkínzás alapesetben vétség és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, minősített esetben bűntett és 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.