Féltékenységi dráma - vérfürdővel

Megkezdődött tegnap a makói hármas gyilkosság ügyében indított büntetőper a Csongrád Megyei Bíróságon. Az ügyészség mindhárom áldozat meggyilkolásával a 27 éves P. Lászlót vádolja. A vádlott viszont vallomásában azt állította: az elhunyt B. Noémit és nagymamáját B. Noémi volt élettársa, S. Norbert ölte meg.

A Csongrád Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés, továbbá kifosztás bűntette és jármű önkényes elvételének vétsége miatt emelt vádat a makói P. József ellen.

A vádirat szerint P. Józsefet régi barátság fűzte S. Norberthez, aki 2002-ben megismerkedett B. Noémivel, és azt követően hat évig együtt jártak. 2008 februárjában azonban B. Noémi felszámolta a kapcsolatot, amibe S. Norbert nem tudott belenyugodni. B. Noémi 2008 áprilisában új kapcsolatot létesített, volt barátja azonban gyakran felhívta telefonon a lányt, új barátját pedig kérte, szakítson Noémivel. Mivel ez nem történt meg, S. Norbert és a későbbi vádlott, P. László tavaly május 17-én a lány családjának makói házához ment. Megvárták, amíg Noémi szülei elmennek munkába, majd arra hivatkozva, hogy elviszik S. Norbert még ott maradt tárgyait, bementek a házba.

A vádirat szerint S. Norbert megkérte P. Lászlót, hogy ölje meg B. Noémit és őt is. P. László ebbe hallgatólagosan beleegyezett. Az előre kiterveltségre utal, hogy a tett színhelyére magával vitt egy nagy kést és váltóruhát. A házban P. László többször megszúrta B. Noémit, majd az áldozat kiabálására megjelenő nagymamáját is. Ezt követően P. László dulakodni kezdett S. Norberttel, és mivel az általa hozott kés eltörött, elvette a barátjától annak kését, azzal több alkalommal megszúrta, aminek következtében S. Norbert is meghalt. Az áldozatok halála után P. László S. Norbert kocsiján távozott a helyszínről. A bűnjeleket a maroslelei országút mellett egy csatornába rejtette. A kocsit egy hódmezővásárhelyi lakótelepen hagyta. Közben eltulajdonította belőle S. Norbert mintegy 50 ezer forint készpénzét és bankkártyáját.

P. László Szegedre utazott a húgához, ahonnan fiútestvérével este mulatni mentek. Másnap délben Szegeden fogták el a rendőrök.

P. László a rendőrségi vallomásaiban többféle verziót adott elő. Többnyire azt állította, hogy a lányt és a nagymamát S. Norbert ölte meg. Volt olyan változat, hogy S. Norbert kényszerítette őt, hogy szúrja meg a már halálos sebet kapott áldozatokat.

A vádlott a bíróságon először nem akart szóbeli vallomást tenni. Kirendelt védője egy írásbeli vallomást csatolt a periratokhoz, amelynek lényege az, hogy neki nem volt indítéka megölni B. Noémit és a nagymamáját - erre egyedül S. Norbertnek volt indítéka. Utalt rá, hogy a szakértői vizsgálatok és a DNS-vizsgálat is ezt a verziót erősíti.

P. László a tárgyaláson azt vallotta: barátságuk ellenére félt S. Norbert "kapcsolataitól", akik erőszakos emberek, B. Noémi új barátját is bántalmazták. P. László azt állította: amikor megtagadta, hogy részt vegyen a lány megölésében, S. Norbert kilátásba helyezte, hogy elraboltatja az élettársát, és néhány hetes kisgyermekét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.